Olyan régóta vártam ezt a filmet, hogy nagyon. Tényleg. Nagyon. Úgy 
értem, Tim Burton (aki a legeslegkedvencebb rendezőm) és az Alice Csodaországban (ami meg az egyik legkedvencebb beteg mesém) mi mást alkothatnának együtt, mint egy zseniális párost?
És hát oké… zseniálisat talán annyira mégsem sikeredett az egész, de… na jó, lássuk, miről is van itt szó, tulajdonképpen.
Van ugye egy Alice-ünk, aki már egyáltalán nem kislány, épp ellenkezőleg, éppen arra készül, hogy férjhez adják, valami eléggé unszimpatikus egyénhez, de ez mellékes, hiszen az illető egy Lord, vagyis rangja van, ami ugye a legfontosabb, és a többi, és a többi. Az eljegyzési partin aztán Alice hopp, újra Csodaországban találja magát, egy olyan helyen, amit kinézetileg annyira nem is lehetne Csodaországnak hívni, hiszen a Vörös királynő uralma alatt valahogy tönkrement minden. Alice-on múlik minden, megmenti-e a világot, van-e hozzá bátorságom, avagy sem. Természetesen találkozunk mindenkivel, aki nélkül Csodaország nem lenne Csodaország, A Kalapossal, vagy éppen személyes kedvencemmel az őrülten vigyorgó cicával. (Azért a kedvencem, mert totál magamra emlékeztet, amúgy.)Ez eddig mind szép és jó, bár ezt a történetet, inkább éreztem nagyon dizninek, mint nagyon burtonösnek. Szóval, akárhogy is kutakodok emlékeim között, nem igazán emlékszek egyik Burton filmnél sem arra, hogy ennyire próbálták volna az ember agyába tuszkolni a filmek tanulságát. Itt meg, szinte végig csak arra ment ki a játék, hogy beleverjék mindenki helyes kis buksijába, az a legjobb, ha van egy kis dilid és a többi, és a többi. Vagyis, azt mondanám, hogy most inkább Burtonben csalódtam nagyobbat, mint a történetben. Mert maga a sztori tényleg nagyon jó volt, szórakoztató, tele vicces jelenetekkel, és szerethető karakterekkel (tökéletesen sikerült nekem például még a főgonosz Vörös királynővel is együttéreznem), valahogy mégsem lett az egésznek semmi olyan igazi Burton-hangulata, mint amit annyira nagyon szerettem a Karácsonyi Lidércnyomásban, például.
Egyedül talán a látványvilág volt az, aminél rá lehetett ismerni a kedves rendezőúr munkájára. Mert azon kívül, hogy Csodaország megvalósítása abszolút tíz pontot ér, ha a sztorin nem is, ezen lehetett látni, mennyit agyaltak az ezért felelős emberek.
A színészek közül szerintem mindenki remekül hozta a formáját. Volt itt, ugye, a Tim Burton filmekből elmaradhatatlan Johnny Depp és Helena Bonham Carter (és egész egyszerűen igazságtalan, hogy az előbbi még Kalaposként is tud jól kinézni), de szerintem az Alice-t alakító Mia Wasikowska is nagyon jól hozta a szerepét.
Alice kalandjai nekem egy 7/10-et érnek pontilag, és ha a végét nem rontották volna el, akkor egészen biztos megadnám rá a nyolcat is. A kötelező előzetes után egy nagy SPOILERben el is mondom, mi is volt az az óriási nagy hiba.
De most könyörgöm. Ki az az idióta, aki a való világot választaná, csupa sznob és felszínes emberrel, mikor Csodaországban is maradhatna Johnny Depp-pel, meg a beszélő állatokkal? Alice, buta vagy.
Bebe
értem, Tim Burton (aki a legeslegkedvencebb rendezőm) és az Alice Csodaországban (ami meg az egyik legkedvencebb beteg mesém) mi mást alkothatnának együtt, mint egy zseniális párost?És hát oké… zseniálisat talán annyira mégsem sikeredett az egész, de… na jó, lássuk, miről is van itt szó, tulajdonképpen.
Van ugye egy Alice-ünk, aki már egyáltalán nem kislány, épp ellenkezőleg, éppen arra készül, hogy férjhez adják, valami eléggé unszimpatikus egyénhez, de ez mellékes, hiszen az illető egy Lord, vagyis rangja van, ami ugye a legfontosabb, és a többi, és a többi. Az eljegyzési partin aztán Alice hopp, újra Csodaországban találja magát, egy olyan helyen, amit kinézetileg annyira nem is lehetne Csodaországnak hívni, hiszen a Vörös királynő uralma alatt valahogy tönkrement minden. Alice-on múlik minden, megmenti-e a világot, van-e hozzá bátorságom, avagy sem. Természetesen találkozunk mindenkivel, aki nélkül Csodaország nem lenne Csodaország, A Kalapossal, vagy éppen személyes kedvencemmel az őrülten vigyorgó cicával. (Azért a kedvencem, mert totál magamra emlékeztet, amúgy.)Ez eddig mind szép és jó, bár ezt a történetet, inkább éreztem nagyon dizninek, mint nagyon burtonösnek. Szóval, akárhogy is kutakodok emlékeim között, nem igazán emlékszek egyik Burton filmnél sem arra, hogy ennyire próbálták volna az ember agyába tuszkolni a filmek tanulságát. Itt meg, szinte végig csak arra ment ki a játék, hogy beleverjék mindenki helyes kis buksijába, az a legjobb, ha van egy kis dilid és a többi, és a többi. Vagyis, azt mondanám, hogy most inkább Burtonben csalódtam nagyobbat, mint a történetben. Mert maga a sztori tényleg nagyon jó volt, szórakoztató, tele vicces jelenetekkel, és szerethető karakterekkel (tökéletesen sikerült nekem például még a főgonosz Vörös királynővel is együttéreznem), valahogy mégsem lett az egésznek semmi olyan igazi Burton-hangulata, mint amit annyira nagyon szerettem a Karácsonyi Lidércnyomásban, például.
Egyedül talán a látványvilág volt az, aminél rá lehetett ismerni a kedves rendezőúr munkájára. Mert azon kívül, hogy Csodaország megvalósítása abszolút tíz pontot ér, ha a sztorin nem is, ezen lehetett látni, mennyit agyaltak az ezért felelős emberek.A színészek közül szerintem mindenki remekül hozta a formáját. Volt itt, ugye, a Tim Burton filmekből elmaradhatatlan Johnny Depp és Helena Bonham Carter (és egész egyszerűen igazságtalan, hogy az előbbi még Kalaposként is tud jól kinézni), de szerintem az Alice-t alakító Mia Wasikowska is nagyon jól hozta a szerepét.
Alice kalandjai nekem egy 7/10-et érnek pontilag, és ha a végét nem rontották volna el, akkor egészen biztos megadnám rá a nyolcat is. A kötelező előzetes után egy nagy SPOILERben el is mondom, mi is volt az az óriási nagy hiba.
De most könyörgöm. Ki az az idióta, aki a való világot választaná, csupa sznob és felszínes emberrel, mikor Csodaországban is maradhatna Johnny Depp-pel, meg a beszélő állatokkal? Alice, buta vagy.
Bebe
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése