The best of '09

Ma ünnepélyes keretek között búcsút veszünk a 2009-es évtől. Bezony. Jó sok mindent történt az idén, jó dolgok, és rosszak egyaránt. A rosszak közé tartozik, például, hogy rengeteg tehetséges embertől kellett elbúcsúznunk az év folyamán, jó dolognak számít viszont az, már ha ilyen médiás szempontból nézzük a 2009-et, hogy rengeteg olyan filmet, zenét, akármit ismerhettem meg az idén, ami talán nem csak éves szinten, hanem egyébként is kedvencem lesz.
Ezért volt olyan nehéz a különféle kategóriákban 3-3 jelöltet választani, de ne aggódjatok, büszkén kijelentem, hogy sikerült.
Íme: a 2009-es év filmes, zenés termése, Bebe szerint:

Ja, mielőtt nekikezdek, annyit elmondanék, mint ahogy Máté is tette, hogy ez az én véleményem csupán. Előre szólok, lesznek közöttük olyanok, amik egyáltalán nem érdemlik meg az év ilyen meg olyan akármije „díjat”, de szerintem azért mégis. Na.

Az év filmjei

1. District 9
Ufók, jó kis dokumentumfilmes megjelenítés, sok robbantás, kis okossággal fűszerezve, ennél tökéletesebb nem kell nekem. Ez nyilván nem jelent túl sok jót értelmi szintemre tekintve, de ha az életem függene tőle, akkor sem szeretném jobban a túl hosszú, túl drámai, túl sok mondanivalóval felszerelkezett filmeket a popcorn moziknál. Evvan.

2.Transformers 2
Az első rész az abszolút kedvenc filmem ever, természetes, hogy a másodikat is ugyanúgy imádom. Jó, annyira talán nem, mert általánosságban az első dolgok az igazán igaziak, de mindenképpen az év moziélménye volt számomra, film meg csak azért nem, mert volt egy olyanunk is, hogy District 9.

3. Gettómilliomos
Az év legnagyobb pozitív csalódása volt számomra ez a film. Eleinte nem akarództam megnézni, mert sok Oscar-díjat nyert, azok pedig nem az én műfajaim úgy általában, mint néhány sorral feljebb említettem, de ez a film szinte tökéletesen el lett találva. Jó zene, kis mesés hangulat, és hepiend.

Persze nem szabad megfeledkezni például a Watchmenről, vagy a Zombielandről sem, mert mindkettő szuperre sikeredett, de én ragaszkodtam a hármas toplistához, most nem nyavalyoghatok, igazán.

Az év sorozatai

1. True Blood
Aki ezen meglepődött, emelje fel a kacsóit. Senki? Helyes.
Igazi, embervért (jó, csak szintetikus vért) vedelő vámpírok, izgis történet, még akkor is, ha a befejezés nem sikeredett a legjobbra. Nem baj. Jövőnyáron visszatér, tud majd szépíteni a sorozat.

2. Supernatural
Nyár végétől november végéig daráltam le a négy és fél évadot, és sikerült teljesen függővé varázsolódnom ezalatt a kis idő alatt. Nem, nem csak a szexistenek miatt.

3. How I Met Your Mother
Hasonló a helyzet, mint a Supernaturallal, már ami a darálást illeti. Húsz percig tökéletesen kikapcsolódok, miközben nézem, és sokszor előfordul, hogy igencsak elszomorodom, mikor rájövök, hogy egy hetet, vagy akár többet kell várnom a következő adagra. Jó lenne, ha mondjuk óránként jelennének meg az új részek. Ó, és az is, ha kiderülne már, ki is az a bizonyos anyuci.

További esélyesek lehettek volna még: Vampire Diaries, The Big Bang Theory, Gossip Girl

Az év videóklipjei

1. Justice – Let love rule

szólj hozzá: Lenny Kravitz - Justice Remix
Ahogy a Justice-tól megszokhattuk eszméletlenül kreatív és vicces videóklip egy hangulatos, és lazítós számhoz. Abszolút aranyérmes!

2. Taylor Swift – You belong with me

Két ok miatt is. Egyes, emiatt a klip miatt szerettem meg a leányzót és a zenéjét is. Kettes, négy percben egy komplett sablonos tinisztorit mesél el nekünk, de még ha ezt nem is szeretném mondjuk másfél órás filmként, így hihetetlenül nagyon aranyos.

3. Linkin Park – New Divide

Nem. Nem szabdultok továbbra sem a roboktól. Sajna, ez van. Sőt, vessetek egy pillantást a következő kategória első helyezettjére is.

Az év albumjai

1. Transformers 2 OST
Linkin Park, The Used, Nickelback. Számomra ez a cédé volt az, ami Máténak a New Moon soundtrack. Vagyis a tökéletes telitalálat.

2. Jonas Brothers – Lines, Vines and Trying Times
Sajnos, arra nem sikerült rájönnöm, hogy a cím pontosan mit is jelent, mert ilyen nevezetű dalocska nem szerepel a repertoárban, pedig Mátéval milyen jókat találgattunk. Ettől függetlenül ismét jó kis dalokat hoztak össze a srácok, pirospont.

3. Owl City – Ocean Eyes
Az év egyik legszerencsésebb véletlene volt, hogy egymásra találtunk a bandával. A cédé minden számát imádom, szinte kivétel nélkül, ilyen pedig ritkán fordul elő. És valahogy mindegyik szám hihetetlenül pozitív hangulatot áraszt magából, ami szintén nem rossz dolog.


Hát ez lenne az. Intsünk búcsút hamarosan hivatalosan is az évnek, és várjuk a 2010-es év finomságait, mert biztos vagyok benne, hogy jövőre sem lesz hiányunk jó filmekből, sorozatokból meg ilyesmikből! És természetesen mi is itt leszünk, hogy mindezekről hozzuk az infókat nektek!

Bebe

2009 Besties

Minden év utolsó napján többször is eszetekbe jut az a bizonyos január elseje, mikor teli s tele voltatok bizakodással, fogadalmakkal, virslivel, és lencsefőzelékkel. Előbbieket nézve pedig kicsit elszontyolodtok, hiszen bármilyen hosszúnak tűnik is egy év mégsem volt elég minden terv teljes megvalósítására, nem igaz? (Akinek még is, az előtt már emelem is a képzeletbeli kalapom) Mi is valahogy így voltunk a filmes, sorozatos, albumos újdonságokat illetően. Töredékét tudtuk mindössze átnyálazni. Abból viszont szép sorjában, kategóriánként megnevezünk három-három darabot tetszésindex szerinti sorrendben. Remélem, mondanom sem kell, hogy ez emberhez viszonyított, vagyis hozzánk, úgyhogy a totális egyetértés közel sem biztos. De annak örülnénk, ha egy kis agyalást követően Ti is megosztanátok velünk a számotokra legkirályabb atomcsúcs, és még más dicsérő jelzőkkel ellátott alkotásokat, legyen az CD, sorozat, vagy film. A legjobb, ha mindet egyszerre, ahogy Mi is tesszük.

2009 három legjobb filmje Máté szerint:
(azok közül, amiket látott)

1. Benjamin Button: A dunyha jótékony oltalma mögül, döglődve néztem az ágyamban, ugyanis egy kiadós láz közepében lubickoltam éppen. Az a tényező, miszerint úgy éreztem, hogy a koponyám bármelyik pillanatban megrepedhet a fejfájástól sem befolyásolta az ítélőképességemet, ami kerek-perec azt hangoztatta, hogy: zseniális!
Nem a véletlen műve az a ki tudja hány tizenkettő, megnéztem, Oscar díj jelölés, tehát elég komoly, és nem egy tipikus felirattal cédulázott alkotásról van itt szó. Akinek nem kenyere a dráma műfaj, Én annak is ajánlom. Azok közé a filmek közé tartozik, melynek saját, egyedi hangulata van, és már csak azért is érdemes bepróbálni.
Jut eszembe: itt a kritika is Bebe virtuális tollából.

2. Másnaposok: A Nyár vígjátékának titulálta nem egy kritikus. Helyesbítenék, mert az Év vígjátéka jobban illene rá. Haverokkal, barátnőkkel, barátnővel, baráttal, vagy egyedül, nagyon mindegy, a lényeg: nézzétek meg!
Kritika ehhez is készült, méghozzá tőlem.

3. Álom.net: Nemám. Korai áprilisi tréfa. Ezt félretéve, viszont őszinténszólva nem jutott eszembe még egy olyan film amire azt mondom baromi jó. Talán legyen akkor az Up.

A listám lehetséges, hogy másképpen nézne ki, ha láttam volna a következő filmeket: District 9, Az időutazó felesége, Hajsza a föld alatt, A végső állomás 4, Becstelen Brigantyk, Fanboys, Coraline és a titkos ajtó, Watchmen, Gettó milliomos- Ezekről szinte csak jót lehetett hallani, 2010-ben nem egy valószínűleg nézésre kerül.

2009 három legjobb sorozata Máté szerint:
(azok közül, amiket látott)

1. Vampire Diaries: Elég átlagos színvonalon indított, ami aztán részről részre növekedett, úgy, hogy azon kaptam magam: a mindenit, ezt a sorozatot megszerettem.
Minden bejegyzés róla itt megtalálható.

2. Így jártam anyátokkal: Oké, oké. Ez nem 2009-ben indult, de ez évben akadtam rá, szóval, ha úgy vesszük- és vegyük úgy-, akkor ez is helyet kaphat, nem? Főleg azért mert ez egy ferge…most figyeljetek! Fergeteges egy sorozat! Ódákat, és dicshimnuszokat erre tessék keresni.

3. Glee: A High School Musical a Disneyféle hatóanyag nélkül. Úgy roppant szórakoztató, iszonyatosan feelinges, és szeretnivaló. Nem sokára az első évadról érkezik az összegző kritika. Az első három epizód után írtakat viszont már most elolvashatjátok.

A listám lehetséges, hogy másképpen nézne ki, ha láttam volna a következő sorozatokat: Mercy, Flash Forward (na jó két rész az AXN-en megvolt)

2009 három legjobb albuma Máté szerint:
(amiket hallott)

1. Jennifer’s Body OST: Mivel leginkább a változatosságot szeretem a zeneszámok között, ezért lehet az, hogy az első helyezett egy filmes soundtrack. Másképp nem igazán. Ütősre sikeredett amúgy, és a zenei ízlésem pont el lett találva.
2. New Moon OST: Meglepetés! Pedig erről nem is írtam sok szépet, meg jót. Mégis rongyosra lett hallgatva, a jelenlegi hangulatomhoz remekül passzoltak ezek a depressziós, és érzelmes indie melódiák.
3. Ashley Tisdale; Guilty Pleasure: Cinkes. De nem tehetek róla. Az objektivitásom tudja, hogy ez egy közepes pop-elvétve rockos-, lemez, de az elfogultságom Ashley iránt az erősebb.

A listám lehetséges, hogy másképpen nézne ki, ha hallottam volna a következő albumokat: rengeteg van. Felsorolni nem is tudom hirtelen őket, de azért párat: Owl City, Moby, Placebo, Muse, és még hosszúra nyúlik a lista.
Vannak CD-k amik tetszenek, csak még annyiszor nem lettek végig pörgetve a lejátszómban, hogy igazán közelállónak érezzem Őket magamhoz: 30 Seconds To Mars: This is a War, Calvin Harris. Ready for The Weekend, Timbaland: Shock Value II, Pixie Lott: Turn It Up
És akik épphogy lecsúsztak, de megérdemelnék a Top3 helyet: Paramore: Brand New Eyes, Shakira: She Wolf
Egyébként Én inkább az a fajta vagyok, aki inkább a számára bejövős itt-ott hallott számokat töltögeti, mint a komplett CD-ket, ezért sikeredett ilyen alacsony létszámúra az idei repertoár. Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy változtatok ezen.

2009 három legjobb videóklippje Máté szerint:
(amiket látott, és hallott)

1. Lily Allen; Fuck You: Csak nézzétek meg. És az első tíz másodperc után meg fogjátok érteni a döntésemet.

2. Lady Gaga; Paparazzi: Gagaféle betegességgel van telitömve, amitől dobogós.

3. Cobra Starship feat. Leighton Meester; Good Girls Go Bad: Szexista vagyok, ha azt mondom csak Leighton Meester miatt? Mert k*rva jól nézett ki benne. Ami miatt sokszor visszajátszottam. Szerintem, most hogy a bejegyzés végére értem megnézem megint.

Máté

Promózik a Skins

Mivel januárban kerül bemutatásra a sorozat negyedik évada, azt hiszem már épp ideje is volt ennek. Mármint a képeknek. Egy hideg, téli estén, azt hiszem, nem is vágyhat többre az ember, egyrészt, mert már alapból a tény olyan felemelő, hogy valami készül, másrészt mindegyiknek olyan édes, cukormázos hangulata van, hogy kedvem lenne elnyalni egy fagyit, meg nyári ruhácskában rohangálni odakint. Másrészt viszont felmerül a kérdés a totálhepi képeket látva… ugyanarról a Skinsről van szó még mindig?
Ne értsetek félre, nem lenne rossz, ha vidámabb hangulata lenne a negyedik évadnak, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy mindez csak beugratás, és számíthatunk jónéhány meglepő, sokkoló, vagy éppen kellemetlen dologra.
Januárban minden kiderül.

Ha többre vágynál, irány a hivatalos oldal!

Bebe

Ördög bújt beléd (2009)

Annyi bizonyos, hogy Jennifer- avagy megformálója Megan Fox-, teste valóban nagy szerepet kapott, bár inkább férfiúi esztétika, mint élőhalottság szempontjából. Ez persze a legkevésbé sem zavart. A marha szexuális idomvillantások utóreakciójaként fellépő hirtelen eltorzult arcvonások, és az azt követő tetemes rothadó belek, és vér…na az már egy picivel jobban. De tényleg csak egy picivel, hisz a vizuális orgazmus rombolást jól kompenzálták azzal, hogy egy tetszetősen rendhagyó filmet dobtak le arra a bizonyos asztalra.

Needy népszerűtlen, és geek. Jennifer népszerű, és bombázó. Esetükben az ellentétek vonzzák egymást- egy helyen még testileg is-, és legjobb barátnők. Azonban Jen egy bizonyos okból kifolyólag- ami eléggé üt, ezért nem árulom el-, kannibál démonná változik, és esze ágában sincsen a vega életmódra áttérni, és a fiúktól hemzsegő létesítményeket (iskola, bár) svédasztalnak nézve csábít, és lakmározik. BFF-je, akinek narrálásával láthatjuk a filmet, Needy lassacskán erre ráébred, és olyan fontos kérdésben kell döntenie, miszerint számít-e a barátság, ha az aktuális barátunk egy emberevő szörnyeteg?

Rendhagyó. Kétségkívül az. Műfajilag egész biztosan nem csak horror, mert van benne néhány elem, ami nos, elég paródiaszerűvé teszi a dolgot. Vagyis nem tudtam hova tenni ezt-azt, miközben másodpercekig az a mondat villogott a képzeletbeli gondolatbuborékomban, hogy „Ez most komoly?!” (Nanáhogy, nem. Egy percig se.)

Jennifer démonná változásának az indítéka, és annak körülményeire pont így reagáltam, például. Vagy említhetném a befejezést is, ami nem kicsit morbidnak titulálható.

Most lehetséges, hogy erre a kijelentésre kőzápor fog hullani a nyakamba, de szerintem ez a morbiditás, amiről beszélek, a Tarantino-féle zseniális betegességet tartalmazza magában, szóval igen azt akarom mondani, hogy olyan mintha Tarantino egy kicsit közreműködött volna a forgatókönyvben, vagy legalábbis nagy benyomással- a kifejezés átvitt értelmében-, volt Diablo Codyra, akinek ugye, a szkriptet köszönhetjük.

Így szerintem az lett, amit már mondtam: beteg, ugyanakkor elvont, de kétségkívül zseniális, szóval a köszönet tényleg jár érte. Jól szórakoztam rajta.

A rendezőnek is, tegyük hozzá. A túlburjánzott, gazos, mocsokkal belepett fedett uszoda (?), a graffitis falaival irtózatosan tetszett, és a vértől csöpögő habos-babos, feltüllözött báliruhák, természetesen a színésznőkkel együtt elérték hatásvadászat tetőfokát.

És a lassított harcjelenet- bármennyire is elcsépelt-, nekem telibe ütött. Meg a leszbikus kalandozás sem elhanyagolható, de nem akarok mindent orvul lelőni, tudjátok, nézzétek meg a filmet.

10/8- Szarkasztikus borzongásnak tökéletes. A horror vonalat a már említett morbid humor gyakran szakítja meg, és oldottabb, komolytalanabb lesz az állaga. Ergó azoknak, akik nem szeretnek körömrágva rettegni, és a párnába fúrni a fejüket nézhetőbb kategória. Ajánlós, nagyon.

Még Karácsony van!

Ami azt jelenti, hogy nem késtünk el a karácsonyi jókívánságokkal. Ezek előtt, én, Bebe, férfiasan bevallom, hogy eddig arra vártam, hátha Máté ügyködik valamit, mivel a különféle ünnepi elfoglaltságok miatt (bejgli-zaba, rokonozás, és egyebek) mellett nem igazán tudtunk konzultálni. Azt is beismerem, hogy ugyanezt a karácsonyi képet tettem be a másik oldalamon is, de mivel az Isten háta mögött vagyok a Photoshop-mentes laptoppal, némileg korlátozottak a grafikai lehetőségem.
Na. Ennyi volt a rinya része a dolognak.

Így, Karácsony utolsó napján szeretnénk mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket kívánni, reméljük, mindenhol állva maradt a fa, a csillagszóró nem égette ki a vadonatúj pulcsikat, és természetesen mindenki megkapta, amire vágyott, nem csak egy halom zoknit.

Ölelcsókol mindenkit:

Bebe és Máté

I Love You, Beth Cooper (2009)

Erről a film élményről eléggé nehezemre esik befolyás nélkül nyilatkozni, mert akárcsak a főszereplő Denis Cooverman én is hihetetlenül nagy fanatizmussal viseltetek Hayden Panettiere iránt, igaz a filmben Beth Cooper a neve, de ez részletkérdés.

Megpróbálom azért az objektivitást, és eltekintek attól az aprócska ténytől, hogy már megint Hayden öltötte magára a pompon lány szerkót- ezúttal zöld-fehéret-, és a filmben azt tette, amit az ember fia elvár egy bálkirálynőnek választott szöszke IT-girl-től, szexi volt.

Szóval. Apuci aktívan noszogatta a végzős fiacskáját, aki született looser, négy o-val minimum- amitől egyből megkedveltem-, hogy egyetem előtt éljen már egy kicsit, és kövessen el minden olyan baklövést, és őrültséget, amely egy korabeli vagány srác gimis éveiből egyszerűen nem hiányozhat. Mint mondtam, Denis nem vagány srác. Ám Ő mégis megpróbálja, mint én az elfogulatlanságot. A bepótolni valók hosszúra nyúló sorát rögtön azzal indítja, hogy alaposan beolvas- ha nem is ország-világ, de az egész suli előtt-, az ottani ügyeletes ún. „nagymenőknek”, a népszerűek krémjének, akik pokollá tették mind a három tanévét. Aztán még mindig az egész suli előtt, mikrofonban ott folytatja, hogy szerelmet vall Beth Coopernek, hogy a csaj legalább tudjon róla, hogy létezik. Nem tökölt sokat, rögtön a „majdnem-lényegre” tért. Innentől fogva a film az ilyen-olyan hangvételű reakciókat mutatja be Denis meglehetősen őszinte vallomásával kapcsolatban: vannak, akik szimplán ki szeretnék nyírni, de akadnak olyanok is, akiknél hirtelen fordul a kocka és nagybetűs ellenségből baráttá válnak. És persze itt van Beth Cooper, aki két csacskalocska barátnőjével együtt nagy lelkesedéssel segít Denisnek, és enyhén meleg gyanús haverjának, hogy alaposan meghenteregjenek az éjszakai tivornyázás mocskában.

Ezt is nevezhetnénk amolyan roadtrip movie-nak, mivel csak úgy egymásra pakoltak minden olyat, ami csak a készítők eszébe jutott az „éjszaka”, a „tivornya”, és a „mocsok” szavakról, és féktelen autókázás scenekben sem volt hiány.

Ez a szerkezet csak akkor működik jól, ha sok, odaillő poénnal van megbolondítva. Nos, ilyen téren sem volt pangás, sőt néhány flashback is helyet kapott benne, amiket Én személy szerint nagyon bírok. Tudjátok, mikor múltbéli visszatekintéssel bővebb magyarázatot, hátteret adnak egy-egy szereplő kijelentésének. Yay.

Pillekönnyű, és nem vigyorgós, hanem hangosan röhögős helyenként. Mármint azoknak, akiknek az erkölcse eltűri az amerikai pite jellegű humort.

Külön pluszpont, hogy a vége az előre kiszámítható happy endben csömörlött meg, hanem a realitás talaján maradtak.

10/6,5- bár ezt a posztot most száz százalékos dicséretnek is lehetett venni, azért nem érdemel annyit, mert hiába egy nagyon finom, és ízletes limonádé, akkor is: limonádé. Amit egyszer felhörpintesz, és slussz, passz, kész.

De azért: Hayden. (L)

Máté

Elhunyt Brittany Murphy

A 32 éves színésznő vasárnap reggel hunyt el, szívleállás következtében. A TMZ értesülései szerint az édesanyja talált rá eszméletlenül a zuhanyzóban. A mentőket kihívták, de már nem tudtak segíteni rajta, amint a kórházba szállították, hivatalosan is halottnak nyilvánították.
Olyan feledhetetlen filmekben játszott, mint a Spinédzserek, a 8 mérföld, vagy az egyik személyes kedvencem, a Nagydumás kiscsajok.

Nyugodj békében!

Bebe, meg persze Máté is

Előzeteső

A hét kész Mikulás puttonyi előzetest, sőt mi több, posztert hozott. Ezeknek a bejelentése mostanában elmaradozott, szóval ezzel a poszttal aktívan azon leszek, hogy behozzam a lemaradást. Szóval, essünk is neki, vegyük csak sorra a 2010-es filmszemle kirakósának első darabjait:

THE BOUNTY HUNTER
„Ez csak munka, semmi személyeskedés. Na jó, egy kicsit talán mégis…”- gondolta a fejvadász, majd munkájából adódóan értelemszerűen elindult, hogy levadássza az ex-feleségét. Rövidre vágva ennyiből állna ez a műfaját tekintve romantikus- megkockáztatom azt a kijelentést, hogy akció-, vígjáték. Gerard Butler, és Jennifer Aniston az aktuális páros. Külön-külön bírom őket, tehát ha együtt mutatkoznak a vásznon abból olyan rossz nem sülhet ki.








SHREK FOREVER AFTER
Negyedik a sorban. Elvileg az utolsó is egyben, de hogy gyakorlatban mi lesz, az már csakis a jövő, vagy inkább a bevétel zenéje.
Míg az első három részben a zöld ogre szocializálódásának lehettünk szem, és fültanúi- szerelem, házasság, gyerkőcök-, most jön a váltás, hiszen a családalapítást már nem igen lehetett tovább ragozni. Shrek egy alternatív valóságba kerül, ahol megtapasztalhatja, hogy milyen lenne a jelen, ha Ő nem játszott volna szerepet az események alakulásában.







THE RUNAWAYS
Joan Jett imádja a rock’n’rollt, ezt mindig is tudtuk, és remélhetőleg az énekesként való kezdő szárnypróbálgatásait bemutató film iránt is hasonlóképpen fog érezni.
Annak, akit tisztába kell tenni: Joan Jett egy híres-nevezetes rock sztár volt a hetvenes évek közepén, a Runawaysre keresztelt együttesben, amely az első sikeres lánybanda a történelemben! (A feministák már meg is vannak nyerve.) Így már a film címe is érthető. Ja, és neki köszönhetjük a huszadik század egyik halhatatlan rock számát is, amire már az első mondatban utaltam, az „I Love Rock’n’Roll-t”.
Az imént említett nőstény rocker alakítója Kristen Stewart, és a másik Alkonyat ságás ifjonc színésznő, Dakota Fanning miatt is a felkapottságot már érezheti is a film a zsebében.



VALENTINE DAY
Aki még emlékszik, és aki nem, de erről még Ősz elején volt szó, nem is fejteném ki a lényegét, egyrészt azért, mert a cím és a trailer együttvéve mindent elmond, másrészt meg azért, mert korábban már megtettem.

A traileres poszter- vagy poszteres trailer?-, blokk most itt lezárult, de csak erre a bejegyzésre, és nem is véglegesen. Lehet pötyögni a hozzászólásokat, ki mire venné meg már most szívesen a mozijegyet, ha kapható lenne?

Új trailer Alice-nek

Már nem kell sokat aludni... vagyis oké, sokat kell még aludni, 2010 márciusáig, amikor ugyanis megérkezik a mozikba a Tim Burton-féle Alice csodaországban, de addig is vannak itt nekünk olyan finomságok, mint egy trailer, pölö.
Én valahogy mindig is úgy voltam ezzel az Alice dologgal, hogy nagyon beteg. Imádom ugyan, tényleg, mert vicces meg helyes sztori, de akkor is beteg. Vagyis, várható volt, hogy az ember, aki képes bármilyen beteg dolgot felkarolni, igen, Tim Burton, előbb-utóbb, le fog csapni rá. És, szerény véleményem szerint, ez a lehető legjobb, ami Lewis Carroll világával történhetett.
Amúgy, zárójelben megjegyzem, hihetetlen, hogy egyes emberek, mint Johnny Depp, még így teljesen elmaszkírozva is jól tudnak kinézni.

Alice in Wonderland (2010) Movie Trailer - Trailer #2

Bebe

Heti ajánlat

E hétre (December 16.) jelentősen lecsökkent a választék a megszokott átlaghoz képest, a friss húsok száma ugyanis csak kettő, darabszám szerint. Ezt Én annak tulajdonítom be, hogy az egyiküket elegendőnek tartják, hogy úgymond elhordozza a hátán a hetet bevételügyileg. Nem az O’Hortenről beszélek, és nem tettetem a médiaszakit, férfiasan beismerem, hogy még életemben nem olvastam/hallottam róla. Az Avatárról, ami a téma tárgya, már annál inkább, csak éppen az érdeklődésemet nem keltette fel túlzottan, így még mindig édesdeden horkol magában.

Science Fiction-ről, rövidítve Sci-Fi-ről beszélek, nem mellesleg, amely James Cameron rendezését dicséri. A dicséri szó után azért nem raktam zárójelbe tett kérdőjelet, mert miután megtudtam, hogy ennek a pasasnak a nyomán készült a Titanic is, egy szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy a produkció ezen oldalával bármi gond is lenne.

Történetileg azonban…

„James Cameron a Pandora nevű holdra viszi el legújabb Sci-Fi-je, az Avatár nézőit. A világ, ami egy óriási gázbolygó körül kering, és az emberek számára belélegezhetetlen a levegője. Egy lebénult tengerészgyalogos, (Sam Worthington) elfogadja a lehetőséget, hogy Avatár legyen, egy genetikailag módosított hibrid, akit mentális úton mások irányítanak-, és így segítsen a kapcsolatfelvételben az egzotikus világ lakosaival.”

…nekem ez túl, nem tudom jobban kifejezni magam, Sci-Fi. És nem a műfajon van a hangsúly, hanem a „túl”-on, amit vastagon ki is emeltem a hangsúly jelzése érdekében. Persze, ha elég megosztottá teszi a népet, több, mint valószínű, hogy valamilyen úton-módon Én is bepróbálom, minimum.

Egyébként, hatalmas hype-al rendelkezik ez az Avatár, mert a fő csattanó itt nem is a sztori, nem is a színészi gárda, sőt még csak nem is a rendező, hanem egy szám, és egy betű: 3D.

Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Van akit ezzel a kis szócskával most meggyőztem?

A nagyhírű szörnyeteg

Stefani Joanne Angelina Germanotta: The Fame: Monster. Rá se férne a borítóra nagy totálban, esetleg egészen pici, 10-es betűmérettel. Most tudatosult bennem, hogy elég valószínű, hogy Lady Gaga nem Lady Gagaként lett elkönyvelve az anyakönyvvezetőnél annak idején. Tök szép teljes egészében kimondva, nem? Bár a nem kicsit autentikus stílusához érthető, hogy nem akarta meghagyni még a Stefani Germanottát se.

Azonban a rajongók pénztárcájára nagyon is volt gondja, a gazdasági válságra hivatkozva úgy döntött, hogy az első nagy szóló lemezéről, a Fame-ről lepasszintja a nyolc vadonatúj dalát, és jóval olcsóbban, kiadja második nagy…második szóló lemezeként. Mikor ezt olvastam, magamban megszavaztam egy piros pontot neki, mert ez igazán gáláns gesztus volt tőle.

Vagy rögtön kettőt? A CD szintúgy megérdemel egyet. A ma oly trendi elektropop vonulat, és az abban jó magasra emelt léc is megmaradt, nem lett leverve. Szépséghibája viszont van a dolognak, méghozzá az, hogy ugyanazt a lécet ugrotta át még egyszer. Úgy értem, jobban értékeltem volna, hogyha minden esetben frissíti a winchestert. Ezért nem kell rögtön ostort ragadni, mivel logikus, ha amit egyszer kajált a nép, abból nyugodtan jöhet nekik a repeta.

Jó, hogyne, voltak itt azért innovatív próbálkozások, az Alejandro például pont ilyen, de a Teeth-t, és a Speechlesst is érdekesnek tartom, szóval még több ilyeneket.

10/8 – a nyolcas szám már nem csak a darabszámra igaz.

Ajánlott számok: Alejandro, Teeth, Telephone, So Happy I Could Die

Máté

Álom.net (2009)

Itt érkezett el a pillanat, mikor én, Bebe, kijelentem, van egy film, amiről nem lehet pozitívan írni. Vagy amennyiben mégis, két pozitívumot tudok megemlíteni. Ebből ráadásul az egyiket (Labancz Lilla szilikonmelleit) Máté említette, tehát nem számítanak. Annyira. Véleményem szerint, a film abszolút csúcspontjai... a kocsik voltak. Hát bizony. Elég gáz, ha már a filmben szereplő fiúkra, vagy csini rucikra sem tudom azt mondani, egye fene, megérték azt, hogy elvesztegettem másfél órát az életemből. Mert igen. Mindössze két részlétben tudtam végignézni az alkotást (első próbálkozásnál a go-kartozós jelenetig bírtam, körülbelül egy hónapja, és mostanra szűntek meg a rémálmok annyira, hogy tudjam folytatni), és azt kell mondjam, egy nagyon frappáns kifejezéssel tudnám illetni, amit éreztem. Nem, nem írom le. Legalább ennyi pozitívum legyen a dologban.
Erősen gondolkozok azon, melyik rosszal kezdjem a sok közül. Essünk túl a szereplőkön. Igazából, azt hiszem, túl tudtam volna tenni magam azon, hogy Labancz Lilla... jajj, hogy tudnám szépen kifejezni? Randa. Azon is túl tudtam volna tenni magam, hogy nagyjából mindenki randa, akit szépnek szántak. Sőt, még azon is, hogy a főszereplő egy idegesítő szőke liba, aki nem érti, miért utálják a normális emberek. De sajnos sok dolgon egyszerűen képtelenség átsiklani. Például azon, hogy a szereplők többsége egész egyszerűen nem tud színészkedni. Olyannyira nem, hogy sokuknak külön szinkronhangot kellett beilleszteni. Hogy honnan tudom? Ó, pofon egyszerű. Kismilliószor láttam már az "Apám beájulna" (nem kevésbé cikis, de legalább szerethető) című filmmüvészeti gyöngyszemet, és tökéletesen felismerem már Csősz Boglárka hangját (aki abban a filmben játszotta az ügyeletes szőke liba szerepét, de a) legalább szép b) az ő karakterének bizonyos mondásait, mint pl azt, hogy "én addig a háttérben elbájolóan mosolygok majd" vagy ilyesmi, a mai napig használom, az Álom.net legtöbb szereplőjének meg már a nevére sem emlékszek). Ebből a katyvaszból azt akartam kihozni még az elején, azt hiszem, hogy az egyik szőke pom pom lánykának Csősz Bogi volt a hangja, és ha az utóbbi időben nem esett át teljes test és arcplasztikán, nem ő szerepelt az alkotásban. Gáz, hát na. Oké, megértem én, kis ország ez, kevés a színészpalánta, de nem hiszem el, hogy ne lett volna egy olyan lány, aki legalább szép, és szimpatikus szőke, ha már a karaktere az amerikai filmekben max annak a boszorkánynak tudna megfelelni, aki a végén mindig rosszul jár. Jó, mondjuk nem igazán értem, mit vár az ember Steiner Kristóftól, de legalább a csaj karaktere valami fejlődést mutatott volna a sztori folyamán. Nem, nem fejlődik. Ugyanolyan idegesítő liba marad a film végén, mint amilyen a legelején volt.
És ha már Steiner Kristóf áttérhetünk a forgatókönyvre. Ha most nekiállnék leírni azoknak a filmeknek a listáját, ahonnan az ötleteket ügyesen összelopkodta, szerintem itt ülnék még egy hétig. Ez itt ismét csak a kisebbik gond lenne. Olyan sok film létezik már, képtelenség teljesen egyedit kitalálni, oké. De hogy az egész történet ennyire logikátlan legyen... hát az már igazán fájdalmas. Úgy értem, mikor rúgnak ki valakit egy gimiből holmi pletyka miatt? És hol van olyan gimi, ahol ismét kirúgással fenyegetik, áh, már azt sem tudom, miért, nem is érdekel, azt tudom, hogy olyan aprócska dolog volt az is, amit normális iskolákban, a normális életben, lerendeznek egy legyintéssel. Maximum valami beírásfélével. De a pálmát mindenképp az viszi számomra, mikor Regi apja kijelenti: a lányának egy elit iskolába kell mennie, mert azt mondta. Igen, az "elit iskola" kifejezést használja. Mintha az olyanokba csak úgy felvennék az emberek, persze. Kristóf, egy 12-13 éves lánytól még oké, hogy álomvilágban él, de ideje lenne felnőnöd neked már, azt hiszem.
Elmondhatnám itt, mennyire vérszegények voltak a szurkolólányok műsorai. Az egyik csapat koreográfiája arra emlékeztett, mikor általános iskolában a másodikas kislányok gyakoroltak valami ugribugris táncórára, a másik csapatnak (igen, a főszereplő kisasszonyének) a koreográfiája meg olyan volt, mintha legalábbis egy estére szánták volna valami night clubban. Ribancos. Kimondtam. És ha már szurkolólányok, életemben nem láttam még olyan gáz dolgot, mint mikor egy lepukkant tornateremben nekiálltak rázni a feneküket (amiből meglepően sokat mutatott a kamera, ahhoz képest, hogy a filmet leginkább a tini csajoknak szánták...) és kántáltak valamiféle szurkolói versikét, de azt is olyan lelkesedéssel, mint ahogy az első osztályosok szavalnak a tanévnyitó ünnepségeken.
És lenne még itt millió meg millió apróság, amik tovább rontják a film talán létező színvonalát (például az Anti Fitness Club szerepeltetése, akik nekiállnak egy iskolai bálon hullaszagokról énekelni, és mindenki élvezi...), de szerintem ennyi mindenkinek tökéletesen elég. Talán, azt kell mondanom, életem legrosszabb filmjéhez volt szerencsém. 1,5/10-nél semmiképp sem ér többet. Azt a kettőt is csak a kocsik kapják, meg Labancz Lilla didkói, ugye, mert tény, hogy a pasiknak legalább volt mit nézni ahelyett, hogy a történetre figyeltek volna. Nekünk csajoknak nem jutott semmi, hiszen egy fél jóképű srác sem akadt a filmben. Ráadásul a legrosszabb az egészben: nem tudjuk meg, ki az a bizonyos Álom.net (aki közel sem annyira fontos szereplő szerintem, hogy róla nevezzék el a címet, de jobban hangzik ez, mint "Egy Ribanc feljegyzései"), szóval még a folytatásra is megvan a lehetőség. Omájgád, hogy stílusos legyek.

Csak hogy kellőképp elrettenjen mindenki...

Bebe

Másodszor is vasba öntve

A legeslegkedvencebb szuperhősöm Vasember, mert laza és lúzer egyszerre, a nőket, és a rosszfiúkat is tökösen letarolja, olyan szövege van, hogy már szinte vág, egyszóval arc a fazon. Bár olvastam valahol, hogy Robert Downey Jr. jócskán hozzátett a karakterhez, de a végeredmény a lényeg, vagyis az, hogy másodjára ölti magára a vasszerkót, aminek bizonyítékaként itt a poszter is.

Bennfentes kulisszatitkokkal együtt a sztorit illetően, Scarlett Johannson vörösbe borulva jön, mint Fekete Özvegy, aki egy orosz szuper jó, és szuper titkos kémnő. Sajna nem Ő lesz a legyőzendő fél, pedig úgy, de úgy örültem volna egy „egy ágyban az ellenséggel” scene-nek, ami után Vasember ráébred, hogy az Ő Aranybulája nem is olyan ártatlan szendeség, amilyennek elsőre hitte, hanem egy vérbeli badgirl, ezért is van vörös haja.

Az ellenség, akivel kétlem, hogy lenne lepedőgyűrés, hiszen a vasszerkezet nem melegedett annyira túl, az Mickey Rourke lesz Whiplash szerepében, a másik, mert igen kettő lesz egyszerre, hogy mégse legyen olyan könnyű dolga Tony Starknak, Sam Rockwell Hammer megformálójaként. Most úgy teszek, mintha tudnám, hogy kik ezek, pedig nem, szóval 2010-es dátum ide, 2010-es dátum oda, jöhetne már a trailer is. De oké, ne legyünk telhetetlenek.

Timbaland: Shock Value II

Timbaland, Timbo, Timbi, akárhogy is nevezzük, ismerősen csenghet nektek, hiszen vagy aktív partijárók, vagy aktív rádióhallgatók-vagy egyszerre mindkettő-, vagytok. Eme két tevékenység közben számtalan művének lehettek fültanúi. Megjegyzem továbbra is, mert kijött tőle egy újabb album, újabb slágergyanús szerzeményekkel, napjaink legbefolyásosabb előadóival.

Ember, amúgy szerintem még nem adott el úgy a nevével CD-t, ahogy Ő teszi azt már egy ideje. Szóval, ilyen egyszavas „ayo” hangokon, és a nevek kántálásán kívül nem túl sokat tesz hozzá a számokhoz. Helyette gondolom Én, a háttérben marad, és ígéretesnek látszó előadókhoz nyúl, ír nekik pár slágerszabású számot, majd a kettőt egyesítve, ha nem is az összest, de jó nagy részesedést nyer a learatott babérokból. Máshogy fogalmazva a betermelt pénzből. A szép az egészben az, hogy a tetejében még jól is csinálja ezt a műveletet, újra, meg újra.

De tényleg. A Shock Value II. lemeze egy határozott jónak titulálható. Helyén van minden, ami számít, a ritmus ugyanúgy lüktet, amire ugyanúgy akaratlanul rázni kezdem magam egyhelyben a forgószékemben ülve, mint aki egy enyhébb epilepsziás rohamot kapott.
És bezonyám, ez egy elismerés volt tőlem, akár le is menthetitek ezt a szövegrészletet, hisz olyan ritkán olvashattok ilyet nálam.

10/8- Külön érdem, hogy úgy vettem észre, Timbaland a saját jellegzetességeit dalok terén tök jól egyeztette az énekesek stílusával is. Így a közös munka ellenére Katy Perry maradt Katy Perry, Justin Timberlake maradt Justin Timberlake, Miley Cyrus pedig Hannah…vagyis Miley Cyrus, hogy csak párat említsek.

Ajánlott számok: Carry Out (feat. Justin Timberlake), Tomorrow (feat. Chad Kroeger, és Sebastian), We Belong to Music (feat. Miley Cyrus), Morning After Dark (feat. Nelly Furtado)- Na, és ez még a celebtöltet fele sem volt, szerintem ki, ki megtalálja a maga kedvencét.

Máté

Ha négy másodperc rádöbbent az idő múlására

Velem ez is megesett. A Harry Potter és a halál ereklyéiből nagyjából négy másodperc kiszivárgott a világhálóra, amikor is bevillant, hogy 2001-ben indult, és hamarosan már azt is mondhatom, hogy 2011-ben zárult. És olyan fura lesz nélküle, úgy értem a gyerek, sőt még a kamaszkorom legjobban várt mozifilmjei között mindig befigyelt, és gondoljatok bele- ezt a HP fanatikusoknak címzem-, úgy jöttök ki a moziból majd, hogy „Jó, majd a következőben…ja, hogy nincs is következő”. Ezt annyira nem tudom elképzelni. Na, rajongói csöpögés berekesztve.

Mert még megjelent két, hát úgy is mondhatjuk akár, hogy hivatalos fotó is a hetes részből, annak is az első feléből. Igen, kettészedik, de ezt már mindenki tudja, szerintem. És aki nem, az se lepődött meg hú de nagyon, mi? Ekkora kultuszképződés után várható volt.

És ezt a szívást, mire megírtam ezt a posztot, a Warner Bros. már gondoskodott is a jogok levédetéséről, aktív szeretés van irányukba. Akkor csak képek. Indulhat is a tippelés, vajon melyik, melyik jelenetből származhat.

Máté

Nick Jonas & The Administration: Who I am

Valahogy éreztem én, hogy eljön az ideje annak, mikor a legkisebb Jonas-tesó szóló karrierbe kezd. Most érkezett el ez a pillanat, első száma így egyedül, az Administration nevű bandájával, a "Who I am", ami bizony tökéletesen olyan, mint amit az ember egy Jónástól elvár. Semmi több. Ezért természetesen imádom, de ez csak zárójeles megjegyzés. Lazítós, erőtadós, sok tinilány valószínűleg sírva fakad, mikor a dalszöveg a "I want someone to love me, for who I am" részhez ér(de lehet csak nekem jött "jókor") mondván, Nick Jonas a lelkübe lát, hiszen pont ugyanezt érzik ők is. Ha öcsém itt lenne, biztos azt is mondaná rá, hogy nyálas, sőt, valószínűleg még Máté is ezt mondaná rá, ezért csapok le gyorsan a számra a "legyünk pozitívak"-program keretében. Én kíváncsian várom tehát Nick Jonas többi saját próbálkázását is, bár ha mindegyik hasonló hangvételű lesz, gyaníthatóan 2-3 után még én is hülyét kapok, rajongás ide, vagy oda.

Bebe

Figyelem!

A felülemelkedés nálam bevett szokás, szóval nem szóltam hozzá az "Új Hold" kritikához írt kommentárokhoz. Eddig. Nem először, lehet, hogy ugyanaz az illető, vagy két különböző, rosszabbnak tartom, ha már ketten gondolják így, megírták, hogy szerintük nálam a kritika fogalma a cinizmussal, és az oltogatással egyenlő.

Oké, tegyük hozzá, hogy mint minden egyes negatív kritikának, ennek is van alapja. Nyilván nem szoktam röptetni dicshimnuszokat, a kritika, ponthogy attól kritika, hogy egy-egy dolog, legyen ez bármi, nem csak film, vagy sorozat, a jó és rossz oldalra egyaránt rávilágít.
De még nem is ez a lényeg, még nincs vége, mert a lényeg az, hogy a jó dolgok, és a rossz dolgok egy adott valamivel kapcsolatban, nem oszlanak el mindenkinél, ugyanúgy, ugyanabban a felállásban. Relatív. Emberhez viszonyított. Kéremszépen, ez az, ami vastagon szedve, satöbbi.

Meglehet, hogy a hozzáállásom túl negatív úgy alapjáraton, és a lehúzó értékelések gyakori vendégek a blogon, ezt elismerem. Megígérem, hogy innentől fogva jobban ráfekszek az objektivitásra, de ugyanakkor néhány elégedetlenkedőtől nem fogok bocsánatot kérni a saját, egyéni véleményemért, és csak miattuk nem fogok valamiről teljesen pozitívan nyilatkozni, ami amúgy nem jön be. Nagyon helyesen teszik, ha megszűnnek látogatók lenni, vagy legalábbis az Én bejegyzéseimet kihagyják a stresszmentes élet reményében.

Ami azonban igazán pofon csapott, az volt, hogy egy névtelen kommentelő odaírta, hogy azért kezdett később bele az Alkonyat könyv olvasásába, mert Én anno lehúztam még a gyépés időszakunkban. Ezt nem akartam. Persze, a kritikák engem is befolyásolnak, hogy milyen szintű lelkesedéssel kezdek bele valamibe, DE! azt semmiképp sem akartam, hogy ez legyen. Nem akarom, nem akarjuk diktálni, hogy mi az, ami "trendi", és "menő" a szemetekben, csupán leírni a véleményünket. Nem akarok ennyire befolyással lenni az oldalt látogatókra, Én azt szeretném, ha mindenki tőlünk FÜGGETLENÜL, amit Őt amúgy érdekelné, abba belepillantana, és tesztelné, hogy ez most hor, or not, értitek, és UTÁNA kúltúráltan, feltéve ha cikkeztünk róla elmondaná a saját álláspontját.
Azt tudom csak most, hogy ezen muszáj gondolkoznom, egy ideig nem fogok írni, ami szerintem jót fog most tenni, hiszen Bebének már kijárt a főszerep, meg vele valahogy tényleg optimistább, és vidámabb is a blog.

Ennyi lenne.

Máté

District 9(2009)

Neill Blomkampnek volt egy jó ötlete űrlényekről, akik valami oknál fogva a Földön ragadtak, nem bántanak senkit, az emberek mégis utálják őket. Ezt az ötletét meg is valósította egy nagyjából hat perces szösszenetben, ami az "Alive in Joburg" címet kapta. Aztán jött Peter Jackson, egy nagy halom mánival, Blomkamp űrlényei pedig megérdemelték azt, ami igazán jár nekik. Kicsivel több mint másfél órát a mozivásznon, profi kivitelezésben. Hála tehát a "Gyűrűk urának", a jó ötletből majdnem tökéletes film született.
Van egy óriási űrhajó, ami nagyjából húsz évvel ezelőtt leszállt Johannesburg (bezony, nem New York vagy Los Angeles, de a helyszín is hozzáad, nem is keveset, a film hangulatához)felé, és azóta nem mozdul onnan. Senkinek sincs fogalma arról, hogy pontosan miért is. Ott van, és kész. Persze, az emberi kíváncsiság nem hagyja ennyiben a dolgot, előbb-utóbb helikopterekkel és fegyverekkel nekiindulnak megnézni, mi is folyik a gépezetben. Találnak is rengeteg ufót, akik nyomorognak, és jajj, mennyivel jobb lenne szegényeknek, ha letelepülhetnének a földre. Le is telepítik őket, és létrejön a 9-es körzet, a milliónyi idegen lakhelyéül szolgáló nyomornegyed. Idővel aztán a segítőkész emberek morgolódni kezdenek, hogy minek vannak itt az űrlények, és különben is, emberek éheznek, miközben hozzájuk megy a pénz, és a többi. Még gúnynevet is kapnak, ők lesznek a rákok. Mindenki ismeri az ilyen beszólásokat.
Így aztán, hogy mindenki megnyugodjon, az MNU, ami egy különleges szervezet, direkt szegény ufókra specializálódva, kitalálja, hogy kitelepíti őket egy másik helyre. Ahol természetesen rosszabb lesz minden földönkívülieknek, de ezt nekik természetesen nem szabad elárulni. Olyan naívak különben is, hogy elhiszik, akármit mondanak nekik. És itt kezdődik igazán a film. Nagyon ötletes dokumentumfilmes, és híradós felvételes stílusban láthatjuk, hogyan próbálják átverni az űrlényeket a szervezet derék dolgozói. Ha már űrlények... nagyon sokfélét láthattunk már a filmtörténelem során. Olyanokat, akik pusztítani jöttek. Vagy olyanokat, akik megmenteni. Akadtak csúnyák, szépek, zöldek, csáposak, nagyjából semmi nem szabott határt az elképzeléseknek. De ilyen randa, és mégis ennyire emberi földönkívülieket még nem láttam, az is biztos. (Kivéve, ha a meséket nézem, de azokat inkább ne nézzük, mert ott emberi tulajdonságokkal felszerelt szerszámoskészletet is lehet látni, nem olyan nagy dolog egy-két csápos haver.) Van bennük minden, ami az emberekben. Remény, együttérzés, félelem, néhánynál még a feltétel nélküli bizalom is. Ha létezne olyan, hogy Oscar-díj a nemélő szereplőknek, egészen biztos adnék egyet a Chris nevű ráknak.
A film igazi zsenialitása azt hiszem az, hogy a közönség egy rettenetesen pörgős akció-sci-fit kap, ahol robbantanak ezerrel, és csak úgy hullanak darabokra az emberek, mégis, a lelke mélyén érzi mindenki, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy jó kis szájtátós moziról. Bizony. Neill Blomkamp egy jó nagy adag szarkazmussal teli társadalomkritikát nyom az arcunkba arról, mekkora köcsögök is vagyunk mi, emberek. Utáljuk, ami más, és mikor mi is mások leszünk, hirtelen már jól is esik azoknak a másoknak a segítsége. Nincs ezen mit szégyellni, alapból ilyenek vagyunk, hát na.
Gondolkozok azon, hogy 8 és feles legyen, vagy adjam meg neki a 9-et. Legyen 9/10. Mert imádom az ufós filmeket, pláne azokat, amiknek azért mondanivalója is van azon kívül, hogy a szexiistenállat főhős (aki, megjegyzem itt fel sem bukkant, mivel Sharlto Copley azért nem az húdejópasi-tipus, de ettől független jobban teljesített, mint bármelyik társa, aki tud szexisen pislogni) szétlövi mindenki popóját és még a csajt is megkapja a film végén. És kilenc azért is, mert régen fojtogatta már a sírás a torkom annyira, mint mikor a titkos laborban az egyik rák megtalálta másik rák társát, aki kísérleti alanyként végezte. Szegény. Már megint könnyezek. Affene.

Bebe

Zombieland (2009)

Mi a teendő olyankor, ha egy vírus következtében Amerika lakossága zombivá változik? Egyszerű. Néhány egyszerű alapszabályt kell betartanod, és túlélő lehet belőled.
1. Sportolj!
2. Ne spórolj a tölténnyel!
3. Óvakodj a vécéktől!
4. Mindig kapcsold be a biztonsági öved!
Na, most hogy ezeket tisztáztuk, mehetünk is tovább a kritikával, amikhez nem kellenek túlélési szabályok, nyugi.
Maga a film ötlete, hát, hogy is mondjam, lehetne akár teljesen sablonos is. A vírusos zombik, akikkel néhány emberi túlélő próbál küzdeni... maximum egy gagyi, B-kategóriás horrornak lehetne elképzelni. Ühüm, akkor mégis hogy van az, hogy IMDB-n, 8,1/10-en áll, Rotten Tomatoes-on, 89%-on, és az első hétvégén, csak Amerikában 25 millió dollárt hozott? Egyszerűen. Úgy, hogy a film egyáltalán nem sablonos, hiszen B-kategóriás horror helyett egy zseniális vígjátékot kap az ember, fröcsögő zombi-agyakkal, lógó végtagokkal, néha kissé morbid humorral, és persze, remek karakterekkel.
A főszereplők különfélébbek már nem is lehetnének, mint ahogy ez az efféle dolgoknál lenni szokott. Columbus, akinek a szemszögéből nézzük tulajdonképpen a helyzetet, egy szerencsétlen tizenéves, aki a zombi-invázió előtt naphosszat töltött számítógépe előtt, World of Warcrafttal játszott, és minden álma az volt, hogy egy lány haját egyszer eltűrhesse a füle mögé. A kritika elején olvasható szabályok, tulajdonképpen az ő szabályai. A nagy zombi-öldöklés, és életben maradás közepette próbálja megkeresni családját. Így kerül össze Tallahassee-vel, akinek viszont minden vágya, hogy ehessen egy kis süteményt. Furi páros, de másképp nem lenne jó, igaz?
Hozzájuk csatlakozik aztán még két tökös csajszi, Wichita, és a kishúga, Little Rock (persze, senkinek sem ez az igazi neve, egy szereplő kivételével, igazi személyazonosságukat homály is fedi mindvégig), akik viszont egy „zombi-mentes” vidámparkba szeretnének eljutni. Útjuk során rengeteg zombiba, vicces helyzetbe, és Bill Murray-be botlanak.
Óriási katyvasz, és idiótaság az egész. Ez tény. De zseniális katyvasz és idiótaság. Elég, ha csak azt nézzük, hogy a végső leszámolás egy vidámparkban történik, vagy hogy még kézfertőtlenítése is gondolnak a hullákkal való ügyködés után.
Egészen tökéletes az is, ahogy a zenével bánnak a készítők. Hiába hullanak a zombik, mint a legyek, valami egészen vidám, oda nem illő számmal bizony még arról is megfeledkezik néhány pillanatra az ember, hogy öldöklés folyik, mégpedig nagyon komoly. És ez fordítva is igaz. Vicces jeleneteknél, kapunk néhány búskomor dallamot, és bizony előfordult velem is, hogy nem mertem hangosan felkacagni (pedig a film legzseniálisabb zombi-ölését mutatták épp) hiszen attól féltem, hogy a következő pillanatban fordul a kocka, és örök búcsút veszünk valamelyik bátran harcoló hőstől.
Igazából, egyetlen gond volt vele, hogy a film közepe táján kicsit úgy éreztem, a forgatókönyvírók nem tudták, pontosan mit is kezdjenek a helyzetekkel, meg a szereplőkkel úgy általában, és kicsit ellaposodott a sztori olyan nagyjából tíz perc erejéig. Utána szerencsére megérkeztünk Hollywood-ba, és újra tökéletes lett minden.
Valamint néhány igencsak ütős poént lelőttek már egy-két bemutatóban, még szerencse, hogy azokon kívül azért akadtak még bőven jó pillanatok, például, hogy a fent említett szabályok, folyton felbukkannak a film folyamán, nehogy bárki is elfelejtse őket akár egy pillanatra is.
Az önjelölt zombivadászok kalandja simán megér egy 8,5/10-et. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki imádja a beteg humort, de ugyanakkor nem lesz rosszul több liternyi vér látványától sem. Tökéletes kikapcsolódás lehet azokra a pizsipartikra, mikor a fele társaság véres horrort szeretne nézni, míg a másik fele valami eszement vígjátékot. Gratula minden készítőnek!

Bebe

Tényleg rossz hold kelt fel?

Ti is vehettétek a lapot arról, hogy inkább az antifanokhoz soroljuk magunkat, ennek ellenére Én nekem azért abszolúte moziban nézős filmként tartottam számon az Alkonyat következő részét, hiszen a kíváncsiság, és a véleménynyilvánítás vágya bennem erősebb, mint az-az ellenszenv féleség, amit a twilightos cumók kiváltanak belőlem. Széles vásznon ugyan nem, de laptop képernyős, suttyomban kamerával felvevős, feliratos változatban összejött. A kettő nem hasonlítható össze, de mégis, azt hiszem jobban jártam, hogy nem járultam hozzá a bevételhez. És minden irónia nélkül mondom nektek, nem azért, mert olyan végbéltermékhez hasonlatosra sikeredett volna, mert a csomagban nem egy darab szar lapul, hanem olyasvalami aminek csomóan örülnek, de Én nem, mert nem rám lett szabva. Na, mint mondjuk egy tanga, értitek.

És miért „kösz, de nem”? Az arányok miatt. Mert most ébredtem rá arra, hogy ez nem gyümölcssaláta tejszínhabbal, hanem tejszínhab gyümölcsdarabokkal. Szóval, na a kissé béna hasonlatot úgy értsétek, hogy romantikus dráma misztikummal, nem pedig fordítva, misztikus film egy csepp romantikus drámával. Na, és kitalálhatjátok, hogy melyiket tolták a képembe, és melyiket szerettem volna.

Úgy folytatódik amúgy az első rész, hogy Edward félti Bella testi, lelki épségét, ezért elhagyja, Bella meg darabokra hullik, és még az előbb említett testi épségét is veszélyeztetni kezdi, tehát Edward nagyon logikusan lépett. Szerencsére, Jacob ott van, és újra összekanalazza Bellát, és nem hagyja odáig fajulni a dolgokat, hogy fizikális értelemben is kanalazásra kerüljön sor. Háromnegyedében ez a film. Negyedében meg csak úgy mellékesen megtudjuk, hogy Jacob vérfarkas, a vámpírok természetes ősellensége, és akkor ez lenne a konfliktus.

Állott, nagyon, és darabos. Ahol volt lehetőség, és kapva kaphattak volna az alkalmon, hogy felrázzanak a már-már Kristen Stewartos bambulásból, ott tönkrevágták az agyonlassításért felelős effektusokkal, és sehol se éreztem azt, hogy akár a vérfarkasoknak, akár a voltouri klánnak lenne valami súlya. Ahol a levegő pár másodpercig bennreked a tüdődben, és karót nyelve- karót, értitek-, feszülten várod, hogy most mi a franc fog jönni? Totálisan felhígította a lelkizés, ami hol autóban, hol esőben, hol erdőben zajlott.

Amúgy, Kristen Stewart. Szenvelgésből senki se játsszon le vele egy meccset se, nyilvánvaló, hogy ki nyerne. Hitelesen visszaadta, amit lehetett, és kellett abban a két órában, talán túl hitelesen is. A szájtátásról még mindig nem szokott le, de kinek nincsenek hibái? Robert Pattinsonnál a szoborhoz hasonlítás eléggé stimmel, olyan krétafehérre púderezték szegény fejét, és nagyjából ugyanannyi színészi tehetség szorult belé. Ha időnként nem ráncolta volna össze a homlokát, vagy nem szólalt volna meg fojtott, halk hangon, én „Bella” helyében biztos megkocogtattam volna a vállát, hogy ez most igazi, egyáltalán?
Taylor Lautnert a tulajdon két kezemmel fogtam volna le, és húztam volna rá egy normális farmert, és pólót, igaz az izomkötegeit tekintve nem tudom, hogy vittem volna véghez. Jó, a lányoknak, mert a 99,99% rajongó nőnemű, nagyon kedvezni akartak, de a fél pucér testek folytonos szerepeltetése erőltetett volt. De ezt betudhatom férfiúi büszkeségnek is, mert való igaz, ha napbarnított, félmeztelen Jessica Albák lettek volna a farkasok helyén, közel sem zavart volna annyira.
A sivár, szürke, szerelmi őrlődések közül a mellékszereplők valahogy jobban kitűntek, például Mike, és Jessica, az őket alakító színészek jól odatették magukat az emelkedett hangulat érdekében, és az egész bagázsból az Alicet játszó Ashley Greenenek is örültem a képernyőn.

10/6- Közepes. A melankólikus, indies atmoszféra összességében nekem bejön, csak ilyen adagban sok. A könyvhöz ígéretükhöz híven amennyire csak tudtak, hűek maradtak, ezért megtoldhatom az ötös pontszámot egy plusz eggyel. Most, írás közben elgondolkoztam azon, hogy az első részt valamikor újra kellene nézni, hogy ott is ennyire a lagymatag romantikára volt kiélezve, vagy valami…arról valahogy jobb emlékeim vannak. De ki tudja, akkor még nagyjából huszonakárhányan ültünk a premier héten, vasárnap a vetítőteremben, a könyvek se voltak felfedezve, az áruk még csak közelről se súrolta a hatezer pénzt…Lehetséges, hogy a körüllengő hisztéria fogta magát, és beleköpött a levesembe, aztán ezért nem ízlik már úgy, mint előtte.

Trailert most nem kaptok. Biztos mindenki látta már. Ha meg nem, tudjátok, kereső.

A tökéletes ajándék

Legalábbis ezzel a felkiáltással reklámozza a The Beatles Rockband nevezetű játékot így karácsony előtt, a hivatalos oldal. Tökéletes, persze, már, ha az embernek van pénze beruházni rá, meg a speckó gitárokra, meg dobra, esetleg szükség esetén egy X-box 360-ra vagy Wii-re, hogy tudja játszani a játékot. Annyi biztos, hogy az én Jézuskám szívbajt is kapna, ha ilyen szerepelne a neki szánt levélen.
Viszont... van valami, ami miatt mégis megérné beruházni rá. Részben az is, hogy nagyon régóta szeretnék már valami ilyesmi játékot, bár egy Guitar Hero is tökéletesen megfelelne, rugalmas vagyok, ha ilyesmiről van szó, de nem lehet szó nélkül elmenni a játék intrója mellett. A rendezést a Gorillaz jó néhány klipjéért is felelős, Pete Candeland „követte el”, az animáció pedig Robert Valley munkája.
Mindamelett, hogy nagyon mutatós lett a két és fél perces klipecske, tökéletesen bemutatja azt is, hogyan jutott el a banda a liverpooli kluboktól a világhírig, közben persze, örökzöld Beatles-slágereket hallgathatunk. Különösen hálás vagyok, amiért az egyik személyes kedvencem, a Here comes the sun-t is beletették.
No... merre van az a karácsonyi ajándéklista?

Bebe

Már ötödjére jönnek a démonok...

Tudom. Már vagy... nem is tudom, három hónap biztosan eltelt azóta, hogy megírtam a Supernatural első évadjának kritikáját. Utána több szó nagyon nem is esett róla. Hát, de legalábbis nagyon kevés. És igen, jól látjátok a címben tényleg ötös szerepel, vagyis nem, nem feledkeztem meg senkiről, sőt, kezd kialakulni valamiféle fanatikus rajongás errefelé.
Mielőtt nekilátnék a kritikának, hadd mondjam el, mennyire imádom Misha Collinst, vagyis Castielt, aki ugyan a negyedik évadban tűnt fel, de itt végre már a főszereplők közé sorolják, nem a „guest starring”-ok közé. Éljen.

So. Kiszabadult, aminek ki kell szabadulnia, meghalt, akinek meg kellett halnia, ráadásul úgy fejezték be az előző évadot, hogy nagyon nehezen bírtam ki nagyjából fél napot a folytatás nélkül, ilyenkor tehát hálát adok, hogy nem követtem folytonosan az eseményeket, mert hónapokat kellett volna várnom, órák helyett. És még a legutolsó percig is reménykedtem, hogy talán mégsem történik meg az, aminek meg kell, mindenki boldog lesz, és kezdenek valami új vonalat, ami miatt megint lehet aggódni. Hát nem. Minden elromlott természetesen, mostantól izgisednek a dolgok.
A helyzet az, hogy tulajdonképpen az egész sorozat elfajult. Úgy értem, az ártatlan szellemsdis vadászattól eljutottunk a világvégéig, az angyalokig és Istenig. Sosem gondoltam volna, hogy valami ilyesmi fog keveredni így ebből az egészből. Ez persze, nem jelenti azt, hogy rossz lenne. Nem, egyáltalán nem. Sőt, nagyon is jó az egész, és bár össze sem lehet hasonlítani az első, meg talán a második évad történéseivel, valahogy mégis sikerült megtartani a Supernaturalos hangulatot. Hiszen a fő szempontok nem változtak. Van kocsi, vannak helyes pasik, poénok, szörnyek, szóval, minden ami eddig volt, csak kicsit... máshogy.
Ami talán nem tetszhet az embereknek, főleg a hívő embereknek, az az, ahogy néha Istenről beszélnek. Mivel én nem tartozom közéjük, csupán jókat mosolygok, mikor Dean koktélokat szürcsölgető mindenhatókat emleget, és ezen Castiel, természetesen, borzalmasan kiakad. Mert számomra ez egyszerűen csak... vicces, na.
Azt kell mondjam, erős kezdés volt ez így ötödjére is, nem hiszem, hogy lett volna még olyan sorozat, amiből ennyi részt imádtam, szinte kivétel, és ugyanolyan lelkesedéssel tudom nézni továbbra is. Ez nem csak a helyes pasiknak tudható be, szerintem. Szerepet játszik itt a forgatókönyv, az autó, de még a megvilágítás is. Olyan különleges az egész. És 8/10. De csak mert valahogy Castiel túl keveset szerepelt benne, meg mert nem értek azzal egyet, hogy az első évadból ismert démon-bigét megint visszahozták.

Bebe

Téli szünet kezdődött Mystic Falls-ban

Meg vagyok bűvölve. Az is megeshetett, hogy a két benga vérszívó közül az egyikük, mondjuk Stefan, aki így is annyit aggódik, hogy a homloka egy összeráncolás után úgy maradt, bevetette a maniuplatív képességét, és stikában, lopva a kamerába pillantva azt mondta: Nézd a Vampire Diaries-t hétről, hétre, töretlen lelkesedéssel, nézd! Vagy valami ilyesmit, ami ilyen bájolósan hangzik. És nézem is. Töretlen lelkesedéssel. Hétről hétre, ahogy azt kell, csak azt valószínűbbnek tartom, hogy a sorozat maga a jó, inkább. Tudom, nem is értitek, miért.

Az oka netalántán a sokak által említett Kevin Williamson, aki a forgatókönyvírók atyaúristene, elvileg, akiről nem tudtam, hogy kicsoda. Továbbra se tudom, mondjuk, de azt már igen, hogy van alapja a pozitív jelzőknek, és a szkriptet figyelembe véve, egyet jobbról, egyet balról, és hopp már helyére is pofozta azokat a hibákat, amit kifogásoltam benne, anno.

Pilot-mustrák után elgondolkodott mindenki, hogy mintegy véletlenül a „based on” kezdetű feliratnál írtak „L.J. Smith’s books”-t, Stephenie Meyer helyett. Halkan megjegyezném, hogy az Alkonyat még mindig később keletkezett, mint például a Vámpír naplók, vagy a Trueblood, szóval bárminemű hasonlóság a történetek között nyilvánvaló, hogy kinek a hibája, de ebbe most nem fogok belemenni.
Tehát, a twilight feelingnek mondhatni teljesen véget vetettek, és még azt is mondhatni, hogy ez mentette meg a szériát, hogy az emberek padlót fogjanak tőle. Mert a vad hortyogás közepette valahogy lecsúsztak az aktuális ülőalkalmatosságukból.

Oké, vannak szakaszos visszaesések, mint amikor sötét kerek erdő nagy fákkal díszlet közepén Stefan is rákezdett a „elhagylak, hogy megvédjelek magamtól” kezdetű nótára, de megbocsátható eset, mert utána olyan gyönyörű romantikus jelenetet kanyarítottak, hogy el kellett nyomnom magamban egy „Ooh” sóhajt. Ilyen meglehetősen ritkán van, mert normál esetben a hányingert kell elnyomnom, de még a cigarettacsikket is gyakrabban, pedig nem is cigizek.

Ködgépek is gyanítom, hogy valamelyik szeméttelepen rothadoznak, és Varjú Béla színészi pályája is kisiklott, pedig tök jó volt, én mindig megijedtem tőle, mikor kellett. Béna hatásvadász momentumok is vastag, alkoholos filccel kihúzva.

S innentől már szétfolynának a betűk, olyan nyáladzás venné kezdetét arról, hogy mekkora atom királlyá vált ez az egész VD jelenség, úgyhogy a Ti érdeketekben, jobb, ha kiteszem a .-t
És rátérek az értékelésre:

10/9- lehetne tíz is, csak na, még teljesítsen azért. Számomra legalábbis. Az összes apró összetevő, misztikum, humor, szerelem, és való élet mind pont jó arányban jól el van benne keverve. Többször is, ha nem is sokkolva, de meglepve, azért meglettem, és az a sorozat, ahol gyakran felsejlik egy WTF, az jó sorozat. Igaz, a Vicky-féle WTF után fújtam a készítőkre rendesen, hiszen szép, komótosan felépítgettek neki egy remek szálat, és mindezt azért, hogy utána csakúgy elnyisszantsák a tetőponton, micsoda genyóság, nem? De nem vagyok haragtartó, szóval delete.

Csak, ez a téli kimenő, szünet nincs nagyon az ínyemre, de legyünk pozitívak: akkor még jobban fogunk neki örülni, és nekem már a fejem fölött is tini vámpírok repkednek, hisz vár rám egy Új hold mozifilm, a True Blood második évadjának nézése is javában tart még, meglehet, hogy ez a kényszerpihenő a legjobbkor érkezett.

Nektek, akik ugyanúgy nézitek, mennyire tetszett ez az első tízes blokk? Maradtok hű nézők a szünet után is?

Máté

Tanácstalanság

A Gossip Girl és a köztem kibontakozott viharos románcot lassan" callin' bad romance". Az ilyen esetekben a legcélszerűbb eljárás a szakítás, de nem olyan biztos, hogy célszerű akarok lenni, mondjuk. Az életemet olyannyira pangás jellemzi, hogy nem kell fukarkodnom azzal a kevesebb negyvenöt perccel, amit a sorozatra szánok hetente. Pedig megérdemelné, és basszus, két és egy negyed év, az két és egy negyed év, akárhogy is szemléljük.



Kimondom: ez már nem AZ a GG, amibe annak idején beleszerelmesedtem. Remény, még az ereimben is az áramlott vér helyett, amikor újra, és újra nekiültem a friss epizódoknak, és noha ugyan néha meghallgatásra talált, rövid távon belül a csalódással fel lettek vágva ezek a bizonyos erek, és az összes reménységem elfolyt a fenébe.

Gondolom Én, az egyetem miatt gyorsan felnőtté akarták tenni a sorozatot, így eshetett meg az, hogy a kis tizenéves buksijukkal hotelt kezdtek el vezetni, meg sajtósként munkálkodni, választási kampányokban részt venni, és még sorolhatnám. Ez így önmagában nem katasztrófa, ezek mellé még elférnek Gossip Girl frappáns, és odabaszós narrálásai, mégha javarészt az értelmét is vesztette, és csakúgy megszokásból ott van, és mondja. Jenny esetében még eszembe jut néhányszor, hogy ja tényleg, van egy blogja, de amúgy... Jenny totális elribancosodása tetszene, de részenként nagyjából tíz perc szerep jut neki, nem tudja csak a saját vállán elhordozni a gimis szálat úgy, hogy annak értelme is legyen.

És még a felnőttség, csak megjegyezném, hogy ez a próbálkozás, hogy felzárkóztassák az One Tree Hill nyomába nem áll jól. A lényegét számomra teljesen elveszti a sorozat így, és bár a karakterek hozzák a formájukat, de nem tudom. Már régóta itt kotlok a billentyűk felett, hogy kiírjam magamból normálisan, amit érzek, de alig akar menni. Csak azt tudom, hogy ez egy teljesen más valamivé vált, amit én annak idején megszerettem...és most tanácstalan vagyok, hogy ezzel csak én vagyok így? Vagy már mindent túlzottan kritikus szemmel nézek, és képtelen vagyok elengedni magam? Kezdek felnőni, és már nem nyújt olyan sokat számomra ez az egész, és igazából régen is ilyen volt a sorozat? Pedig Én akarom szeretni....tényleg, mert szívcsücsök, meg minden, de minél jobban akarom, annál inkább nem megy, tudjátok ez az egész ilyen ambivalens. Ellentét, ahogy tetszik. És ebbe belegebedek, és mostmár csináljon valaki valamit.

Máté

Heti ajánlat helyett

Új hold kelt fel. A ködös időjárás még illeszkedik is az alkonyat hangulathoz. A mozi ajánló most elmarad, mert a cikkeink nagyon nagy része taglalja a témát, "new" és a "moon", valamint a "twilight" kulcsszavakat használjátok nyugodtan. De kétlem, hogy bármi új is lenne a számotokra.

Helyette, jöjjön egy "Remember Me" trailer Pattiszonnyal, akiről, most, hogy levakarták a vakolatot sokkal szimpatikusabb. Amúgy tudom, hogy ez a film pont, hogy miatta lesz agyon hype-olva, de nem kellene elhanyagolni a bájos, szöszke Emilie de Ravin-t, aki A barátnő szerepét vállalta el eme dramantic sztoriban, és ami a sármőröket illeti, kettőn áll a vásár, mert Az Apa pedig nem más, mint mindenki favorit titkosügynöke, James Bond. De, hogy melyik is pontosan? Játszunk egy kicsit: nézzd meg az előzetest, és rájössz.

Máté

Készen állsz az utolsó dalra?

Nos, Miley Cyrus ide, Miley Cyrus oda, itt nagyítóval se találhatnánk disneyt, de mégis irritálóan facsarja az orrom az arra jellemző töméntelen, tocsogó nyál.

Az előzetes alapján a Last Song a Hannah Montana film újraforgatása csak...hát Hannah Montana nélkül. Első benyomásra, persze, aztán ki tudja, hogyan fog még ez a benyomás átformálódni. Majd meglássuk.

Április 2-án jön, 2010-ben a szélesvászonra, bár én inkább dobozolva, tévében tudnám elképzelni egy borongós, esős délutánra. Csak Én állok ehhez ennyire negatívan?

Forrás: filmdroid