Percy Jackson és az Olimposziak: A villámtolvaj (2010)

Az ókori történelem görög szeletét már a kezdeti ismeretségek után hamar megkedveltem, a mitológiájával az élen. Mikor tudomásomra jutott, hogy a görög történelemnek ezen szakasza hozzáadódott ahhoz a három hozzávalóhoz, amelyek hallatán alapból szimpatizálok egy filmmel- világmegmentés, tinédzser-téma, vígjáték-, nagy lelkesen mélyesztettem a hátsó felemet a plüssös mozi székbe. Na jó, azért nem voltam teljesen kétségek nélkül hagyva, mert gyakori hiba filmeknél a jó elgondoláshoz a rossz megvalósítás. Nagyjából két órás játékidő után megkönnyebbülten tápászkodtam fel az előbb is leírt székből: az élvezhetőségi mutató, ha toronymagasra nem is, de egy korrekt nagyságra ugrott fel.

A Percy Jackson könyves film adaptáció mibenlétéről ugye már cikkeztem, és mivel nem szeretném magamat ismételni, itt lehet pótolni a lemaradást/visszaolvasást.

A posztban gyönyörűen, mindenféle matematikai ördöngösség nélkül közös nevezőre hoztam a produkciót Harry Potterrel, hogy egy matek ötöst lazán be lehetne firkantani nekem a naplóba. Ugyanis nem tévedtem nagyot, szerkezetét tekintve egy az egyben dettó, ámbár ez a hasonlóság is csak az előnyére szolgált, ami azt illeti.

A negatívitás nevében először is azt tudom felhozni, hogy az ún. ifjúsági sablonra lett szabva a produkció, így hiába lett jól megpakolva mítikus, és robosztus szörnyekkel, egyik sem volt annyira szörnyű, hogy gyomorforgató vérfröcskölést okozott volna. Ez mondjuk, most, hogy belegondolok, nem is hiányzott. Meg aztán az olyan kamaszkori elsőkhöz, mint a csók is csak óvatosan nyúltak, olyan óvatosan, hogy a végén inkább nem is. Ez viszont már annál jobban hiányzott. Szóval, a film erősségének a gyökere egyértelműen a vígjáték, és látvány címkék mögött húzódik, de ott nagyon.

Másodszor, amit fel tudok hozni, az, hogy Percy Jackson eredetileg egy könyv sorozat, és mint minden ilyesféle adaptációnak, ennek is vannak hátulütői, mégpedig a hosszúság. PJ esetében szintén nem egy ötven oldalas zsebkönyvecskéről van szó. A cselekmény beletuszkolása idestova százhúsz percbe eléggé ki lett centizve. Ez nyilván nem minden oldalról rossz, mert turbó meghajtású gyorsasággal suhantak el a képünk előtt az események- az akció jó, bő lére eresztve-, így minden egyes másodpercre lekötötte a figyelmem. De néha, egy-két amúgy hosszabb érzelmi állapot, mondjuk a depresszióba torkolló gyász, fél percig volt jelen egy a megszokott arckifejezésnél egy kicsit bánatosabb formában, aztán „hú, papa vett nekem egy kérót? És félisten is vagyok ennek a tetejébe? Ki az a mama?”

Egyébként, noha kitettek egy-egy egész mondattömböt, ezek szinte semmit sem vettek el az élvezhetőségi faktorból, ami véleményem, illetve véleményünk szerint egy erős hetes, Bebe- ó, mert bizony ám, hogy együtt néztük meg-, még egy felet hozzácsap, mert a rakatra való férjjelöltjei közül az egyik, Jake Abel is a szereplők között van.

Írta: Máté

A hercegnő és a béka (2009)

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki Disney-rajzfilmeken nőtt fel. Sőt. Létezik olyan ember a korosztályunkból, aki nem Disney-meséken nőtt fel? Ha igen, inkább ne is jelentkezz most, kérlek.
A lényeg, hogy imádtam ezeket egytől egyig, és bár el kell ismernem, hogy csodálatos, amit manapság a számítógépekkel meg a különféle trükkökkel művelnek, mégis nagyon hiányzott már egy olyan alkotás, ami a régi időket idézi vissza. Nagyon örülök, hogy a Disney-nél is rájöttek erre, és tavaly karácsonyra megszületett a Hercegnő és béka. Azt hiszem, a témát tökéletesen jól megválasztották, hiszen szerintem mindenki ismeri a történetet a királylányról meg a hirtelen herceggé változó állatról. Őszintén, én mindig is rosszul voltam tőle, és el lehet képzelni, milyen boldog vettem észre, hogy Tiana, a mesénk főszereplője is hasonlóan érez.Igazából nagyon merészet gondoltak az írók, hiszen Tiana, a főszereplő leányzó fekete, ráadásul nem is igazi hercegnő, hiszen az anyja varrónő, New Orleans gettójában laknak, valamikor a harmincas években, és minden vágya, hogy egy saját étterme lehessen. Valahol úgy olvastam, emiatt sokan morogtak, mondván, milyen már egy fekete hercegnő, de én igazából örülök neki, pláne azért, mert Tiana szimpatikusabb, mint az összes tehetetlen, szerencsétlen királykisasszony együttvéve. Leginkább azért, mert nem csak ül és vár, hátha valóra válnak az álmai, hanem tényleg mindent megtesz azért, hogy valóra válthassa őket. Állati mázlisták a kislányok, hogy ilyen hercegnőkről szólnak manapság már a mesék.Tiana keményen dolgozik azért, hogy összegyűjthesse a pénzét arra az étteremre, mással nem is törődik, hiába hívják barátai táncolni, és magyarázza neki szegény anyukája, hogy már szeretne unokát, és ilyenek. Már majdnem össze is jön neki a dolog, de az ingatlanügynökök kijelentik, hogy akadt egy sokkal jobb befektetőjük az öreg épületbe, amire a lánynak is a fáj a foga. Ilyen körülmények között találjuk ott egy álarcos bálon, ahol igen, hercegnőnek öltözik, és ahová a nagyon szexis Naveen herceg is hivatalos. Aki közben békává változik. Hogy mégis miért, azt inkább nem lőném le. Ajánlatot tesz Tianának: ha megcsókolja, és ő visszaváltozik emberré, megadja neki a pénzt az étteremre. A dolog aztán teljesen visszafelé sül el, hiszen Tiana is békává változik, így aztán már kettőjüknek kell valami gyógymódot találni a „zöldség” ellen. Persze, nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen vannak itt gonosz vudu-mukik, békavadászok és különféle beszélő állatok is.
A végén persze minden jóra fordul, afféle Disney-módon, és megkapjuk a tanulságot is: az álmok valóra válnak. Ami nem is tanulság, de olyan nagyon Disney, hogy az embernek belefájdul a feje. Legalábbis belefájdulna, ha a történet mondjuk valami Disney Channel Original Movie borzalom lenne.De szerencsére nem az, hanem az a fajta, igazi Disney, ami nem fejfájdító, hanem bájos. Természetesen megtalálhatók benne azok a karakterek, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne egy ilyen mese. A gonosz, aki a végén jól megkapja a büntetését, a mindig vicces legjobb barátok, és valaki, aki csupa tanító dolgokat mond.Külön ki kell emelnem, mennyire csodásra sikeredett az egész kivitelezése. Persze, azért látszik, hogy nem csupán hagyományos technikával dolgoztak, de ez nem zavaró, mert csupán még inkább varázslatosabbá teszi a környezetet. Hála a zenének (mert jó Disney-meséhez híven tele van fülbemászó dallamokkal), és a színvilágnak, tényleg sikerült tökéletesen eltalálni a harmincas évek Amerikájának hangulatát.
Egy percre sem lesz unalmas az egész, mindig akad valami, amikor izgulhatunk picit (néhol persze tényleg csak picit, hiszen azért tényleg gyerekeknek készült), de amikor mégsem, akkor sóhajtozhatunk a szép, romantikus jeleneteken, vagy csak mosolyoghatunk egy jót. A finálé nagy összecsapása pedig egészen ijesztőre sikeredett. Mármint nem olyan horrorfilmesen ijesztőre, hanem egy gyerekfilmhez képest ijesztőre, bár lehet a mai kölykök már csak röhögnek rajta. Az biztos, hogy én kiskoromban sikítoztam volna szerintem, ha moziban látok ilyesmit.
Szeretnék egy 9/10 pontot adni rá. És csak nagyon reménykedek abban, hogy a Disney ezután még több hasonlót fog gyártani. Tényleg csak ajánlani tudom bárkinek, aki a lelke mélyén még egy kicsit gyerek, és néha visszasírja a Hannah Montana, meg High School Musical mentes kilencvenes éveket. És az Oscart úgyis az Up! fogja vinni, én azért nagyon szorítok ennek a mesének, mely cseppet sem hozott szégyent az Oroszlánkirályra, vagy Herkulesre, és a nagy Disney-rajzfilmekre.

Írta: Bebe

gyors poszt: Paramore-Only Exception

Az egyetlen kivétel...

...nem más, mint ez a dal. A Brand New Eyes-on fellelhető lassabb hangvételű számok közül egyértelműen ez az egyetlen, amely rengetegszer megfordult már az MP4 lejátszómon, és persze a laptopon is.

És így, Valentin napi utózöngésként, láss csodát...vagyis inkább videóklippet. Annyira szívet melengetően édes, hogy nagyon. Ismertek már valamennyire, Én igazán nem vagyok egy nyálhuszár személy, de...hát ez a tény most eltörpül a tetszetősség mellett, akárhogyan is szemlélem ezt.

És Ti: ugyanolyan feelgood érzést keltett bennetek a videó és a dal egyvelege, mint bennem?

Mivel nem találtam beszúrható kódot, csak egy beszúrható linket, ezért:

Paramore-Only Expection

Délelőtti mókázás: SupNatos móka

Mindenkinek van valami gyengéje. Nekem a Supernatural az. És a csoki. De ez nem gasztroblog, szóval maradjunk az elsőnél.
A mai délelőtti mókázás rovatot azoknak ajánlanám, akik hozzám hasonlóan elborult rajongói a sorozatnak, és tudják értékelni a vele kapcsolatos poénokat. A többieknek, nos, azért nem… mert ők szerintem nem fogják érteni.
Nemes egyszerűséggel arról lesz itt szó, hogy Jake Abel, egy Supernatural összeröffenésen bemutatja a közönségnek, milyen a tipikus Dean-hang, aztán ezzel kapcsolatban egy poénos sztorit is megoszt a hallgatósággal.
És hogy ki az a Jake Abel, és mit is keres ott… amennyiben nem tudod, sürgős bepótolni valód van Supernatural ügyileg, érezd úgy, hogy a házi fel lett adva!
(Plusz infó: szerepel a Percy Jackson és a bla bla bla… című filmben is, még akkor is, ha Máté lehagyta a stáblistáról.)

Bebe

Ajánló: olyan hosszú, hogy nem írom ki

A származás kötelez, Pery Jackson ezt jól tudja…

Harry Potterrel együtt, aki már igen csak közel van ahhoz, hogy átnyújtsa a „no. 1 tini fantasy” stafétát másnak a filmek terén. A gond mindössze annyi, hogy nem igazán van még alkalmas utód, aki vinné tovább, de naná, hogy próbálkoznak…Percy Jackson és az Olimposziak: a villám tolvaj- mire kimondod a tej, ha nem is alszik el, de elszenderül a szádban-, egy ilyen próbálkozás.

Percy nem egy varázsló, és egy boszorkány gyereke, aki dugig van töltve mágiával, hanem Posszeidón fia, aki képességeiben szintén elüt a vele egykorú tizenkét évesektől. Na, nem fogyatékos, vagy autista, vagy ilyesmi, hanem természetfeletti. Szóval, ez a szituáció. A bonyodalom pedig a következőképpen hangzana: a drága apuci, ellopta Zeusz mestervillámát, a főisten szerint legalábbis. Ilyenkor, kézenfekvő, hogy keresd a fiát, és megtalálod az apját…vagy mi a szösz. Tehát a new yorki gimnazista házi feladata az, hogy hamarjában kerítse elő Zeusz szent szerszámát (rossz az aki, rosszra…), mert ha nem a görög istenek bagázsában akkora belharc fog kialakulni, hogy az könnyen világpusztulást eredményezhet…ajaj.

- Eredeti cím: Percy Jackson and The Olympians: The Lightning Tief
- Műfaj: kaland, fantasy
- Rendező: Chris Colombus
- Főszereplők: Pierce Brosnan, Uma Thurman, Pierce Brosnan, Uma Thurman, Sean Bean, Kevin McKidd, Melina Kanakaredes, Logan Lerman, Brandon T. Jackson, Alexandra Daddario, Catherine Keener, Rosario Dawson, Steve Coogan
- Filmstúdió: 20th Century Fox



Villámnézés? Ki az, aki benne van? És ki az, aki nem? Miért? Meg azokhoz címezném, akik olvasták a könyvet- jé, nem is közöltem még, hogy ez is egy könyvadaptáció, eddig-, hogy mennyire minőségi, és filmnek való alapanyag? Egyszerűbben: bejött nektek?

Írta: Máté

Gyors poszt: Avril in Wonderland folyt. köv.

Rózsaszín melírcsíkok besötétülve, de amúgy minden a régi.

Némi When Your Gone hasznosítás, főleg hogy Avril olyan bőszen klimpírozik azon a zongorán, és vadregényes lombok között futkoriszák egy emocore ruhakölteményben. De kétségkívül, ez a közeg illett az Alice témához a legjobban, tökre klappol a filmbéli jelenetekkel is, jól összemosták a kettőt.

Írta: Máté

The Lovely Bones(2009)

Nem csípem a horrorfilmeket. Egész egyszerűen a hideg ráz ki tőlük, plusz napokig rémeket álmodok, ha esetleg mégis megnézek egyet. Épp ezért érdekes, hogy az olyan sztorikért viszont, amiben akad valami természetfeletti, de azért mégsem folyik több liter vér, és szakadnak le folyamatosan végtagok, egyszerűen odavagyok. Plusz, valamiért szeretem az olyan dolgokat is, mikor halott emberek emlékeznek vissza életükre, meg szemlélik nélkülük a világot, ilyesmik. (Persze, jobban csípem, mikor ezt humoros formában teszik, de nem lehet minden fenékig tejfel.)
Így aztán trailer alapján valami egészen akciódús kis thrillert vártam, ahol sokat üldözik egy gyilkost, majd elkapják és a többi. (Legalábbis az ember mindig ilyesmire számít, mikor olyan bemutatót lát, hogy egymást követik az izgalmasabbnál izgalmasabb képsorok, és közben ilyen nagyon pörgős, szívdobogtatós zene megy.) De, azt kell mondjam, csúnyán be lettünk csapva, hiszen a két órás filmben nagyjából húsz percet lehetne összesen tényleg izgalmasnak mondani (bár szerencsére elszórva a filmben, nem olyan nagy adagban, egyszrerre, mint a Twilight esetében, például), de azokat leszámítva az egész elmegy a depis hangulató, számomra néha túlságosan leülő filmek irányába, ahol mindenki csak szerencsétlenkedni képes.
Van a 14 éves Susie, aki amolyan életvidám leányzó, szeret fényképezni, kedvesaranyos családja van, és úgy tűnik, még az álompasival is összejönne neki egy randi. Aztán... meggyilkolják. (Most ezzel nem lőttem le semmiféle poént, mivel nagyjából a huszadik percnél elköszönünk tőle.) Susie ezek után a földi élet, és a mennyország között ragad, a saját világában, amire azt kell, hogy mondjam: ha tényleg ilyen helyre kerülünk, miután meghalunk, én már futok is, és lövöm fejbe magam. Közben persze néha érintkezik családtagjaival és ismerőseivel is. Kétségbeesett apukájával, aki mindenáron meg szeretné találni a gyilkosbácsit, egy csajjal, aki, ha nem a hetvenes években játszódna a történet, akár emónak is nevezhetnénk, de persze folyamatosan figyeli a gyilkost is. Szép lassan fény derül mindenre, és Susie is tovább tud majdan lépni.
A hangulatot, meg úgy egyáltalán az egész képi világot remekül eltalálták, az biztos. Az előbb már említettem a köztes világot, ami csodásra sikeredett, de ami még nagyon tetszett, az az, ahogy a színekkel játszottak. Vidám, élénkek, sárgák, rózsaszínek, mikor boldog volt minden, és sötét, komor színek, miután megtörtént a tragédia.
A színészekkel sem volt semmi probléma. Sőt. Stanley Tucci például annyira nagyon jól alakította a bekattant pedofil fazont, hogy azt hiszem napokig fogok kicsit gyorsabban lépkedni az utcán a megszokottnál, nehogy engem is betaláljon valaki, aki hozzá hasonló. Saoirse Ronan pedig kellőképpen elbűvölő és aranyos volt Susie szerepében, van egy olyan sanda gyanúm, hogy mostantól igencsak sokan fognak majd kapkodni utána. Plusz, ölni tudnék a szemeiért, de ez már egy más téma.
Nem rossz, nem rossz, de tényleg nagyobb durranásra számítottam. Persze, mikor olvasgattam, hogy esetleges Oscar így, meg úgy, már gondoltam, hogy nem éppen olyan jó kis thrilleres-krimi lesz, mint reméltem, de emiatt nem szabad nem szeretni egy filmet. A maga műfajában, ami szerintem a "gondolkodjunk el arról, mi a fontos az életben"-műfaj lenne, egészen kiemelkedő alkotás lehet. Nagy kár, hogy sosem szerettük egymást az ilyen filmekkel. Egy 6,5/10-et megérdemel, mert nem egy könnyedén szórakoztató film ugyan, de két órára le tudja kötni az embert. Plusz utána még kettőig, amíg elgondolkozik a dolgain.

Bebe

Előzeteső Valentin napon

Oké, minden embernek üzenem, hogy egy anti-valentinnapossal van dolgotok, aki azonnal elhagyja az anti megtoldást, amint kerít magának falécek nélkül egy barátnőt. Azonban ennek a bekövetkezése nagyon nem úgy fest, hogy most, vagy két perccel, két órával, két héttel, vagy azt is megkockáztatom, hogy két évvel később lesz, úgyhogy az említés ennyivel le van tudva, mert már így is cefetül érzem magam. Pedig, még nincs is Február 14., csak 13., mivel szokásomhoz híven, ha pontosan akarok időzíteni egy posztot, akkor azt előre megírom egy nappal előtte, biztos, ami biztos, így este már egy kicsit szoktatom is magam a másnaphoz, vagy mi.

Keserű a pirula, vagy hogy is szokás ezt mondani… de, annyira azért nem vagyok szerelem-ellenzéki, és a protokoll is úgy diktálja, hogy valami olyat hozzak ezen a vasárnapon, ami azért úgy ahogy, köszönő viszonyban áll a párkapcsolat fogalmával. Három olyan párkapcsolat fogalmával, amit a világon létező legeslegnagyobb ingerküszöbbel se lehetne egysíkúnak, és legfőképpen unalmasnak nevezni. Feltéve, ha a pár férfi tagja egy eredeti, hamisítatlan akcióhős, aki a Mission Impossible, vagy a James Bond filmekből átugrott Bridget Jones naplójába, ahol már várta is a szőke, szeleburdi, de azért kellően szexis naiva, aki maximum a farmer nadrágokon belsejében található fegyvert képes elsütni, a zsebes verzióknál már csődöt mond. És bumm nektek akció romantikus komédia! Mint említettem nem is egy példány.

Kettőt-először a Média Bomba kicsiny történelmében-, szinkronos formátumban, friss, édesvízi forrásai pedig a Filmbuzi, és Desmond Wallace. Cím szerint: Exférj újratöltve (The Bounty Hunter, amiről volt szó korábban is), és Kéjjel Nappal (Knight&Day). Előbbi Jennifer Aniston&Gerard Butler, míg a második Cameron Diaz&Tom Cruise duó főszereplésével.

A harmadik nyers angol előzetes nagyjából az előző két film tematikáját taglalja újra, Kathrine Heigllel, és Ashton Kutcherrel, nem más lenne, mint a The Killers. Dátumok, részletek, és egyebek, mind-mind belevannak sűrítve a trailerekbe, melyek csak arra várnak, hogy elindítsátok Őket.

És, jöjjön a kérdőív része is a bejegyzésnek, csak nem képzelitek, hogy kihagyom: szerintetek, melyik kétfős „összeállításnál” működik a legjobban a „kémia”? És ami még fontosabb: melyik film lesz a befutó ebben az akció romkom kategóriában ebben az évben? Mert, tegyük hozzá, hogy Én még nem tudok dönteni, úgyhogy mindegyikre vizuális bekebelezés vár majdan. Szegény, rettentően elfoglalt Én. *Mély sóhaj.*

Írta: Máté

Klippremier: Rihanna-Rude Boy

Ki hitte volna úgy egy évtizede, hogy egy zöld háttérrel mennyi mindent lehet kezdeni, és kihozni belőle- jelen esetben egy szivárvány orgiát egyetlenegy színből-, és ami a leglényegesebb, hogy elég olcsón.

Rihannának, ha jól számolom-márpedig jól-, ez már a harmadik videóklippje a Rated R albumához, azon belüli tracklistából pedig a Rude Boy-ra, az-az egy udvariatlan fiatalemberre, nyersebb fordításban egy bunkó srácra esett a választás.

A helyzet az, hogy rendhagyóra sikeredett, és szeressük a rendhagyó dolgokat. A rendhagyóság alatt a harsány, villódzó színkavalkádot, és a ritmusra összhangban mozgó kollázs-mixet értem, egyébként. Nagyon retro.

Olvasgattam itt-ott, hogy a vélemények pont a merészsége miatt megoszlanak, itt is leadhatjátok a jelentkezési kommenteteket a "tetszik", és a "nem tetszik" táborba; csak rajta!

Írta: Máté, aki nagyon örült annak, hogy Rihanna a karrier startolós hosszú, egyszerű barna hajzatának utánzatával-parókával-, is feltűnt a videóban.

2012 (2009)

Mi a közös a Godzillában, a Függetlenség napjában, és a Holnaputánban? Például a rendező, aki Roland Emmerich. Aztán még az óriási pusztítás, amit a szökőárak, ufók, világvégék művelnek a földünkkel. Mindig akad kutya, és gyerek is (bár... akármennyire is egyik kedvencem a Godzilla, gyerek-momentum ott nagyon nem rémlik. Vagy mégis volt?). Vannak, akik jófejek, senki nem hisz nekik, és persze a végén mégis nekik lesz igazuk. Vannak gonoszok, akik mindig megszívják, és nem gonoszok, akik szintén megszívják, mert kell azért néhány veszteség a jófiúk oldaláról is. A sok pusztítás ellenére aztán mindig jön a hepiend, néha kissé ratyi módon, de van, ahol egész mókásra sikeredik az is (szintén a Godzillát emelném ki... annyira cuki, mikor az a kisdínó kibujik a legvégén a tojásból, nem?). A kritikusok, és sok néző is végül arcát tenyerébe temetve sétál ki a moziból, vagy ül fel a foteljéből, de mindig akad valaki, aki óriási vigyorral az arcán ül még percekig azután is, hogy véget ért a film. Az a valaki lennék én.
A 2012-sztorit szerintem már mindenki ismeri, hiszen részben a filmnek, részben meg annak, hogy hamarosan itt van, valahogy nagyon felkapott lett a téma. 2012 december 21-én ugyanis elpusztul a Föld, sokan megjósolták már, jajj. Őszintén, ha sok mánim lenne, meg ilyenek, én is biztos csináltam volna belőle egy filmet, mert megvan benne a potenciál. Roland Emmerich is összecsapta kezeit, összeadta a maga kis sablonjait ezzel a világvége sztorival, és voilá, alkotott.
Igazából, ha a látványt nem számítjuk, azt kell mondjam, rettenetesen gagyira és gázra sikeredett az egész történet, egy egészen csodálatosan bárgyú befejezéssel. Bár, azt kell mondjam továbbra is a Képlet-es világvége, és azt követő újjászületés volt az, ami valamiféle díjat érdemelne "Hogyan csesszünk el egy kellemes mozit?"-kategóriában. Mert a 2012 befejezése legalább picit elgondolkoztatott, legalábbis engem. Hogy oké, de hogyan tovább? Úgy fognak élni a népek, mint az ősemberek, és egyáltalán, mi lesz majd, ha szép lassan elkezdenek sokasodni, hol férnek el? De ez nem lényeges.
Rengeteg hiba akadt, például a hossz. Két és fél óra, kicsit sok, pláne, ha nem tudják rendesen beosztani az időt. Jó, persze, tudom én, kellett a sok-sok perc arra, hogy láthassuk, hogyan pusztul el az egész világ, de azért nem ártott volna, ha közben valamiféle értelmes párbeszédeket( film mélypontja: "Jé,te pilóta vagy!" vagy valami hasonló), épkézláb sztorit is kapunk, nem csak állandó sírást arról, kit kéne megmenteni és miért, és jaj, nem tudunk elköszönni, és a többi, és a többi. Ha nem szeretném megcsókolni Roland Emmerichnek még a lábnyomát is, meg nem lettem volna kíváncsi arra, mégis hogyan menekül meg az emberiség, szerintem már az első óra után hagytam volna az egészet a francba, és nekiállok valami értelmeset nézni.
Csakhogy... igen, ismét csak a látvánnyal fogok jönni, annyira magával ragadott az egész hangulata, hogy ugyanúgy, csillogó szemekkel figyeltem minden egyes percét, mint anno, nagyon kislány koromban, mikor először láttam a Függetlenség napját, és azt a gyönyörű, óriási űrhajót, ami felrobbant mindent. (Igen, ilyen gyerek voltam. Micimackó helyett világmegsemmisítős filmeket néztem.) Egyszer szeretnék elbeszélgetni Emmerich-bácsival. Aki ilyen sokszor képes elpusztítani a bolygót, csakis egy csodálatosan beteg elme lehet.
Le kéne húznom, igaz? Tudoooom. De nem megy. Szeretem látni, ahogy pusztul a Föld, még akkor is, ha minden jó dolgot elsütöttek az előzetesben. Épp ezért le is lőhetem, hogy a legkirályabb az volt, ahogy a Fehér Házat sodorta el a víz, meg egy kib.szott nagy anyahajó. 7/10. Ez még viszonylag reálisnak tűnik.

Bebe

Sherlock Holmes (2009)

Sherlock Holmes-ot a 20. századi „többet ésszel…” szlogenű filozofikus, elmélkedős sablonba lehetne beszorítani,- amely egyébként véleményem szerint csak szerializálva, a zajdobozba illeszthető be-, feltéve ha az ember ragaszkodni óhajt a könyvhűséghez. Nos, Guy Ritchie (a rendező) nem óhajtott, és pont így született meg a mozi verzió.

Dupla-tripla csavaroktól mentesen, amelyek feltárásnál, csak egy percet is elmulasztasz, mert mondjuk kiugrasz egy kis időre a természet hívó szava miatt, utána már cseszheted, mert nem értesz semmit. Bizonyára aggódtak, hogy a felmosó vödör mennyiségű pattogatott kukorica épp eléggé megfekszi a tisztelt néző gyomrát, nem hiányzik még, hogy az agy is le legyen terhelve, ugye. A mentális emészthetőség érdekében ezért egy kosztümös akció vígjátékban gondolták újra Sir Arthur Conan Doyle legendás regényét, amihez természetesen a figurákat is igazították:

Holmes-ból (Robert Downey Jr.) a pipája maradt csak a régi, egyébként egy olyan fasza-gyerekké alakították rá, hogy a mozi termekbe már légkondi se kell ekkora coolság mellett. (Leg)jobb keze, és barátja Wattson (Jude Law) tökéletes ellentéte lett, higgadt, összeszedett- mellékállásban orvos-, és pont emiatt baromi jó párosként működtek végig, a poénok háromnegyede a párbeszédeikből potyogott a nyakunkba.

Kiemelném vastagon, hogy akció vígjáték a besorolása, tehát drámai krimi nuku, a film rejtélye leegyszerűsítve egy realitástól elütő fogalom, a mágia megfejtése, ami igenis lehetséges, ha amúgy a mágia szó csak egy vizes lepedő, ami majdnem-, Sherlock miatt majdnem-, tökéletesen fedi a magyarázható igazságot. Ja, és itt van a papírmasé gonosz is, Blackwood (Mark Strong), aki e mögé a mágikus vizes lepedő mögé szintén elbújik az igazság mellé, és hatalmat akar. Oké, kissé gyengus, de Én mondom nektek, és nem más, hogy az akció, és a vígjáték rész szempontjából maximálisan oda van téve, ahova kell, és ez übereli a hiányosságokat.

10/8- ha eljuttok az újítások tolerálásáig- ami nekem húsz perc alatt sikerült-, utána nagyon fogjátok komálni, mivel több a jó benne, mint a rossz. Vegyük pölö a látványt, aminek egyből odaítélnék egy tízest, a málló, esőáztatta londoni kőfalak, és a mocsokba oltott pocsolyákkal tarkított, szűk londoni utcák maradtak hűek az eredeti elképzeléshez, de a legutolsó porszemig, amiért buksi simogatás. Elképesztően jól vissza volt adva.

És a szexista megközelítésem se maradhat el: minden akciófilmbe kell egy dögös-bögyös szőke, akit meg kell menteni, vagy egy képletesen tökös-dögös barna, aki tud magára vigyázni. Rachel McAdams az utóbbi szerepkört mondhatja magáénak, amelyet a tőle már megszokott erotikus bájosságával remekül adja vissza Irene Adler bőrébe bújva.

Várom a folytatása következik felvonást, amire már bevételi-nézettségi adatok nélkül, ha jól tudom, rögtön igent mondtak, szóval azt hiszem sejthették, hogy azért sikerült valami olyat alkotni, ami több, mint elfogadható.

Írta: Máté

Délelőtti mókázás: Gatyákat fel!

Valahogy elég régen volt már „Délelőtti mókázás” rovat, de most próbálom visszahozni. Mert… mókás.
Valahogy teljesen szótlanul elmentünk a következő gyöngyszem mellett, pedig óriási hiba volt. Az American Idol legújabb évadjában szerepelt egy Larry Pratt nevű, 62 éves bácsi, saját maga által írt dallal, mely a „Pants on the ground” címet viseli. Természetesen nem jutott tovább, mert egyrészt a felső korhatár 28 év (szóval én itt azért érzek egy kis susmust), másrészt meg hát… tessék megnézni.
Ettől függetlenül Larry Pratt sztár lett, hála az internetnek, hiszen már milliónyi remix, videoklip és mindenféle más finomság született a dalából. Ha valakit nagyon érdekel rákereshet, én most az original verziót mutatom meg nektek:

Bebe

Gyors Poszt: Pixie Lott-Gravity

A mai nap lezárásaként egy videóklippet is bebiggyesztenék ide, legfelülre. A cím elárulja, hogy kicsoda, és mit, illetve miről dalolászik. Pixie fehér háttér előtt vígan ropja a balettot, két háttér táncossal, és szexuáliskodik. Annak ellenére, hogy jobban preferálom azokat a videóklippeket, ahol legalább valami jó kis történetet próbálnak megjeleníteni, nekem ez tetszik.

Írta: Máté

MUST WATCH: Vampire Diaries

Ugyan a Vámpír Naplók cím értelem nyerésének az érdekében a pilótában Stefan az antik hatású ódon falak között, Elena pedig szülei sírköve tövében kuporogva lázasan körmölte a benne kavargó gondolatokat, és érzelmeket, de többször nem is nagyon láttuk Őket ceruzával, illetve tollal a kezükben, talán azért, mert ez a beszéd fogalmához kapcsolódik, amiből kevesebbet ígértek, akcióból viszont annál többet.

Most, a tizenharmadik részt is elnézve, eszembe jutott, hogy noha egészen máshogyan, mint Mi azt elején gondoltuk, de mégis egy vámpír napló körül forog az egész széria, pontosabban egy vámpírokról szóló napló körül, ami már vagy egy évszázada íródott, s egyben remek eszköze annak, hogy a sorozat karaktereit minél árnyaltabbá tegye egy-egy visszaemlékezés, ún. flashback segítségét igénybe véve. Ezzel olyan előnyhöz jutottak mellesleg, amilyen mostanság jó néhány vámpírkodós cumóból hiányzik, az egyediséghez, vagyis már nem lehet olyan könnyen párhuzamot húzni Stephenie Meyer lélekboncolgató műtőasztalai, és a TVD között, mint azt anno lehetett, még a legelején.

Persze, az arany érem, még mindig a True Blood-é, mivel a Vampire Diaries mégiscsak a CW kölyke, ergo apróságokban, tényleg csak és kizárólag apróságokban, de azért néha, tényleg csak és kizárólag néha, de érződik rajta. De nálam már zsebre vághatja nyugodtan az ezüstöt, hiszen ilyen szép, hétről-hétre fejlődést, Én még nem nagyon tapasztaltam sorozatos berkekben. Jelenleg ez a csatorna olyan sorozata, amelyben nem csalódok hétről hétre (na jó, valszeg a 90210-al is ez lenne, ha nézném), remélem ezt a jó szokását megőrzi majd a későbbiekre is.

Szóval, akinek a gyomra bírja a hatalmasabbnál hatalmasabb vérfolyamokat, és az erkölcsi szintje sikítozik a néhol soft pornós jelenetek nézése közben, de ugyanakkor rohadtul elege van abból is, ha a vér helyett mindenki a nyálban gázol térdig, annak tökéletes a TVD, és pont, kezdje el nézni, mert csalódás 99,9%-ban teljességgel kizárva.
A szünetelés utáni három epizódra így összességében 10/8-at szavazok meg, ha érdekel valakit.

Írta: Máté

The Raveonettes-I and Out Of Control

Azokban a zenei duókban, akiket felfedeztem magamnak, meg mondom frankón, Én még nem csalódtam. Na jó, az is igaz, hogy nem ismerek valami sokat, szám szerint csak kettőt, a Ting Tings-et, és a Killst, és most harmadikként hozzájuk vehetem a The Raveonettest, akik megint csak egy dinamikusak, és duók, egy X, és egy Y kromoszómás felállásban. És hozzá kell tennem, hogy a hallójárataimon kívül ugyanúgy belopta magát a pici szívembe is, ahol ugye sok jó elfér.

Akkor jöhet a müzlis doboz aljára felkörmölhető rövid kis tájékoztató, hogy honnan valósiak, kiket tisztelhetünk bennük, és a többi. Szóval, kategorizálva egy dán rock duó, Sune Rose Wagnert, és Sharin Foot emlegetik egyesítve Raveonettes néven. Akik immáron negyedszer érkeznek egy komplett lemeznyi anyaggal, és merem remélni, hogy nem utoljára.

A rock műfajon belül retrectro. Ez bármennyire is annak hangzik nem egy hivatalos elnevezés, pusztán a retro, és az electro szavakat olvasztottam benne össze, ezzel egy célozgatva arra, hogy az 50-es, és 60-as évekbeli rock stílust- igazán mesterien-, elegyítik a mai modern elektromos hangzással, amelyek meglepően jól mutatnak, vagyis hangzanak egymás mellett.

Plusz, az, hogy a dallamosság miatt nagyon könnyű ráhangolódni, átvitt értelemben, de bearanyozza a már amúgy is király korongot. 10/10-, ajvé, ez két-három héten belül a sokadik alkalom, hogy maximális pontot osztogatok egy zenei album után, de ha egyszer mostanában pont az Én ízlésemnek, és hangulatomnak ennyire megfelelő CD-k akadnak a torrentem ügyébe.

Ajánlott számok: Suicide, Last Dance, Heart Of Stone, Break Up Girls!, D.R.U.G.S., Gone Forever

Írta: Máté

2010 Oscar díj jelöltjei

Egy máglyára való rakást lehetne manapság összedobálni az ilyen-olyan éves díjkiosztókból, de tény, hogy a legtetejére az Oscar díjátadó ceremónia fahasábja kerülne, mint az ilyesféle awardok alfahímje/királya. És ez 2010-ben sincs ám másképp, olyannyira nincs, hogy már a jelöltek listája (kösz, Filmbuzi) s szállíthatóvá vált, Én pedig szállítottam.

Nos, a túlnyomó részét a felsoroltaknak még nem nagyon volt alkalmam csekkolni, de azért megpróbáltam kiválasztgatni a szimpatizánsakat, és azokat dőlten szépen kiemelgettem. Ha gondoljátok, bátran kövessétek a példámat a kommentekben.

Legjobb film:
•Avatar - nem volt túl sok választásom. Az egyedüli, amit az itteniek közül láttam. De ha megnyeri-,márpedig fogadnék is rá, hogy meg fogja-,azért meg is érdemli.
•The Blind Side
•District 9
•An Education
•The Hurt Locker
•Inglourious Basterds
•Precious: Based on the Novel “Push” by Sapphire
•A Serious Man
•Up
•Up in the Air

Rendező:
•Kathryn Bigelow - The Hurt Locker
•James Cameron - Avatar - azt a mérhetetlen mennyiségű kreativitást, és fantáziát, amivel megalkotott egy új, meglehtősen összetett bolygót, muszáj valahogyan díjazni.
•Lee Daniels - Precious: Based on the Novel “Push” by Sapphire
•Jason Reitman - Up in the Air
•Quentin Tarantino - Inglourious Basterds

Férfi főszereplő:
•Jeff Bridges - Crazy Heart
•George Clooney - Up in the Air
•Colin Firth - A Single Man - ezt az én drága jó Anyukám kedvéért.
•Morgan Freeman - Invictus
•Jeremy Renner - The Hurt Locker

Női főszereplő:
•Sandra Bullock - The Blind Side - Igazándiból a Proposal miatt inkább, és mert mégis egy kedvencről van szó, akárhogyan is nézzük.
•Helen Mirren - The Last Station
•Carey Mulligan - An Education
•Gabourey Sidibe - Precious: Based on the Novel “Push” by Sapphire
•Meryl Streep - Julie & Julia

Férfi mellékszereplő:
•Matt Damon - Invictus
•Woody Harrelson - The Messenger
•Christopher Plummer - The Last Station
•Stanley Tucci - The Lovely Bones
•Christoph Waltz - Inglourious Basterds

Női mellékszereplő: - Nagyon vacillálok Penelope, és Anna között, ha megnéztem mindkettejük lentebb leírt idei filmjét, akkor utána majd döntök.
•Penelope Cruz - Nine
•Vera Farmiga - Up in the Air
•Maggie Gyllenhaal - Crazy Heart
•Anna Kendrick - Up in the Air -
•Mo’Nique - Precious: Based on the Novel “Push” by Sapphire

Feldolgozás forgatókönyv: - passzolom.
•Neill Blomkamp and - District 9
•Nick Hornby - An Education
•Jesse Armstrong, Simon Blackwell, Armando Iannucci and Tony Roche - In the Loop
•Geoffrey Fletcher - Precious: Based on the Novel “Push” by Sapphire
•Jason Reitman - Up in the Air

Eredeti forgatókönyv: - megint passz.
•Mark Boal - The Hurt Locker
•Quentin Tarantino - Inglourious Basterds
•Oren Moverman and - The Messenger
•Joel and Ethan Coen - A Serious Man
•Pete Docter and Bob Peterson - Up

Idegen nyelvű film: - és újra. Ez már kezd egy kissé nevetséges és/vagy szánalmas lenni.
•Ajami - Israel
•El Secreto de sus Ojos - Argentina
•The Milk of Sorrow
•Une Prophéte - France
•The White Ribbon - Germany

Animált film:
•Coraline
•Fantastic Mr. Fox
•The Princess and the Frog
•The Secret of the Kells
•Up - egyetlenegy megintcsak

Operatőr:
•Maurio Fiore - Avatar
•Bruno Delbonnel - Harry Potter and the Half-Blood Prince - mert miért ne?
•Barry Ackroyd - The Hurt Locker
•Robert Richardson - Inglourious Basterds
•Christian Berger - The White Ribbon

Vágás:
•Stephen Rivkin, John Refoua and James Cameron - Avatar
•Julian Clarke - District 9 - Bebe, ezt érted teszem.
•Bob Murawski and Chris Innis - The Hurt Locker
•Sally Menke - Inglourious Basterds
•Joe Klotz - Precious: Based on the Novel ‘Push’ by Sapphire

Írta: Máté

Brand Boring (?) Drama

A helyzet az, hogy Én túlságosan is szeretem a Skinst, ahhoz, hogy elhamarkodott kijelentéseket tegyek arról, hogy Én meg a sorozat közel sem leszünk olyan hét országra szóló Spanok, ha ilyen unalom lesz a talonban.

Hoppá, most pont azt tettem, igaz? Extrán a várós kategóriába soroltam, illetve soroltuk, Bebével, de az első két percet,- ami amilyen velős volt, és rövid, annál sokkolóbb, nem a puhább fajtából-, leszámítva Thomas epizódja nem volt olyan erős, amilyet az ember fia, és lánya elvár egy évadnyitánytól, ugyebár.

De, a fejünket még nem csüggesztjük. Egyelőre. Hálás köszönet jár a második rész beharangozójának a junkie-nak, amelynek a láttán bennem feltámadt a remény, egy olyan „brand new dramara”, ami némileg nagyobb energiával, pörgéssel dramatizál majd. És Nálatok mi a helyzet a fronton? Bejövős, vagy nem jövős, és mit gondoltok, az eheti folyt.köv. mennyire néz ki ígéretesnek?

Emilyért bizonyára aggódtok, nem is kicsit, de a nem létező hatodik érzékem, ami inkább marketinges látásmódom, azt súgja, hogy ez egy jó nagy, szaftos csali, amire azt akarják, hogy ráharapjunk, és nézzük, de az vadorzó vörös ikerpár leszboszi tagja nem fog tovább lépni az épület széléről. Vagyis, Én a helyükben nem lőnék el egy ilyen töltetet egyből az előzetesben, és flesseljünk csak vissza, hogy *spoiler* Chris halála is durván váratlanul jött. *spoiler vége* Persze, a megérzések is csalhatnak néha, de bízom benne, hogy igazam lesz, mivel Emilyt nagyon megkedveltem a harmadik évad során. Ezzel kapcsolatban is írhattok ám teóriákat, ha úgy tartja kedvetek.



Írta: Máté