Sherlock Holmes (2009)

Sherlock Holmes-ot a 20. századi „többet ésszel…” szlogenű filozofikus, elmélkedős sablonba lehetne beszorítani,- amely egyébként véleményem szerint csak szerializálva, a zajdobozba illeszthető be-, feltéve ha az ember ragaszkodni óhajt a könyvhűséghez. Nos, Guy Ritchie (a rendező) nem óhajtott, és pont így született meg a mozi verzió.

Dupla-tripla csavaroktól mentesen, amelyek feltárásnál, csak egy percet is elmulasztasz, mert mondjuk kiugrasz egy kis időre a természet hívó szava miatt, utána már cseszheted, mert nem értesz semmit. Bizonyára aggódtak, hogy a felmosó vödör mennyiségű pattogatott kukorica épp eléggé megfekszi a tisztelt néző gyomrát, nem hiányzik még, hogy az agy is le legyen terhelve, ugye. A mentális emészthetőség érdekében ezért egy kosztümös akció vígjátékban gondolták újra Sir Arthur Conan Doyle legendás regényét, amihez természetesen a figurákat is igazították:

Holmes-ból (Robert Downey Jr.) a pipája maradt csak a régi, egyébként egy olyan fasza-gyerekké alakították rá, hogy a mozi termekbe már légkondi se kell ekkora coolság mellett. (Leg)jobb keze, és barátja Wattson (Jude Law) tökéletes ellentéte lett, higgadt, összeszedett- mellékállásban orvos-, és pont emiatt baromi jó párosként működtek végig, a poénok háromnegyede a párbeszédeikből potyogott a nyakunkba.

Kiemelném vastagon, hogy akció vígjáték a besorolása, tehát drámai krimi nuku, a film rejtélye leegyszerűsítve egy realitástól elütő fogalom, a mágia megfejtése, ami igenis lehetséges, ha amúgy a mágia szó csak egy vizes lepedő, ami majdnem-, Sherlock miatt majdnem-, tökéletesen fedi a magyarázható igazságot. Ja, és itt van a papírmasé gonosz is, Blackwood (Mark Strong), aki e mögé a mágikus vizes lepedő mögé szintén elbújik az igazság mellé, és hatalmat akar. Oké, kissé gyengus, de Én mondom nektek, és nem más, hogy az akció, és a vígjáték rész szempontjából maximálisan oda van téve, ahova kell, és ez übereli a hiányosságokat.

10/8- ha eljuttok az újítások tolerálásáig- ami nekem húsz perc alatt sikerült-, utána nagyon fogjátok komálni, mivel több a jó benne, mint a rossz. Vegyük pölö a látványt, aminek egyből odaítélnék egy tízest, a málló, esőáztatta londoni kőfalak, és a mocsokba oltott pocsolyákkal tarkított, szűk londoni utcák maradtak hűek az eredeti elképzeléshez, de a legutolsó porszemig, amiért buksi simogatás. Elképesztően jól vissza volt adva.

És a szexista megközelítésem se maradhat el: minden akciófilmbe kell egy dögös-bögyös szőke, akit meg kell menteni, vagy egy képletesen tökös-dögös barna, aki tud magára vigyázni. Rachel McAdams az utóbbi szerepkört mondhatja magáénak, amelyet a tőle már megszokott erotikus bájosságával remekül adja vissza Irene Adler bőrébe bújva.

Várom a folytatása következik felvonást, amire már bevételi-nézettségi adatok nélkül, ha jól tudom, rögtön igent mondtak, szóval azt hiszem sejthették, hogy azért sikerült valami olyat alkotni, ami több, mint elfogadható.

Írta: Máté