Heath Ledger utolsó filmje. (És ez már tényleg a legeslegutolsó, annyira, 
hogy nem is tudták vele végigforgatni). Valamint egy csodálatos utazás a képzelet világába. Ezekkel a szövegekkel reklámozták a filmet, és igazából okosan tették, mert mi más érdekelné jobban az emberek többségét egy elég érdekesnek ígérkező mesénél, amiben ráadásul ez a tündérbogár is játszik. (Akinek a halálán máig nem tudom túltenni magam, de halálosan komolyan.) Vagy lehetséges, hogy csak engem sikerült ezzel megnyerniük maguknak, mindegy. Alapjában véve a reklámoknak igaza volt. Tényleg van benne Heath Ledger, és jelen van a képzelet világa is, és a film maga is tényleg, szuper, de… sajna, mindig van egy de. Bár itt azért nem olyan nagy.
A sztori a jelenkori Londonban játszódik, ahol egy utazó színi társulat azzal kábítja a népet, hogy a sokezer éves Dr. Parnassus csodálatos elméjébe nyerhetnek betekintést, ezzel együtt persze valóra válthatják álmaikat, ugyanakkor a saját képzeletük világát is bebarangolhatják. Persze, mivel az emberek már csak ilyenek, kamunak tartják az egészet.
Csakhogy nem kamu, nyilván, másrészt nem mesét kapnánk, hanem valami unalmas, sok-sok díjat bezsebelő drámát, ahol a szerencsétlen, képességmentes lúzerek csak utaznak, és a végén mindenki meghal.
Szóval a Doki tényleg elviszi az embereket a képzeletük birodalmába, csakhogy van egy kis szépséghibája a dolognak: mindezt úgy sikerült elérnie, hogy fogadást kötött az ördöggel, meg aztán még jónéhányat, és ahogy szépen bukja el őket, odáig jut, hogy odaígéri az ördögnek az összes gyerekét, amint 16 esztendősek lesznek. Csupán egyetlen gyerek van, Valentina, és nohát, nohát… néhány napon belül éppen betölti azt a bizonyos életkort. Így aztán elérkezik az idő még egy végső fogadásra, és trallala.
A legnagyobb gond ezzel, azt hiszem mindenképpen az, hogy akadnak elég nagy zagyvaságok, miközben nézi az ember. Persze, a film után néhány órával, esetleg, mint az én esetemben, fél nappal, szépen lassan leesnek ezek, de miközben ülsz és nézed, nem érkezik el az édes megvilágosodás pillanata. És ez sosem kellemes, mert mindig butának érzem magam tőle. „Hogy kerültünk ide, és ha több ezer évvel ezelőtt játszódik ez most éppen, miért visel öltönyt az ördög? És mi van?” Meg ehhez hasonló dolgok.A másik nagy gond, hogy úgy az első háromnegyed órában nem nagyon szeretne beindulni a sztori, és ettől tűnik kicsit hosszúnak a film. És ennek a háromnegyed órának azt hiszem nagyon jót tett volna néhány plusz képzeletbeli utazás, nem csak az a kettő,amit kaptunk, mert tényleg, ezek jelentették az egészben a „wooooow”-dolgot. Mind képileg, mind történésileg. Szerencsére a film második felére aztán kaptunk az ilyenekből jó nagy adaggal, sőt, szinte csak ilyen jelenetek voltak, legnagyobb örömömre.
Kicsit a színészekről is. Bevallom, Lily Cole-tól, aki a Doki lányát alakította, ici-picit tartottam. De csak azért, mert azt hittem, hogy ez az első filmes szereplése, az eddig csak modellként tevékenykedő csajszinak. Modellként csípem, mert szerintem nagyon különleges arca van (oké, néha kicsit ufó-szerű), de most azért színésznőként is megkedveltette magát velem.Heath Ledger, mint mindig, zseniálisat alakított. Elszorul a szívem, tényleg, amiért már soha többet nem láthatjuk új filmben, a mozivásznon. És mivel a forgatás közben halt meg, nem lehetett vele végigcsinálni a filmet, de le a kalappal a készítők előtt, amiért olyan zseniálisan megoldották, hogy legyen belőle, Johnny Depp, Jude Law, vagy éppen Colin Farrell. (Azért nem választottak közülük csak egyet, mert mindhárman szerettek volna ezzel tisztelegni barátuk emlékére.) Azt hiszem, talán egyszer akadtak problémák ezzel a csereberével, de ezt elnézzük.
Nyolcnál picit kevesebb, de hétnél több, pontszámilag. Szóval egy 7,5/10-et adok rá, mivel a díszletek, az egész képzeletvilág, és úgy igazából minden rendben volt, csak ugye voltak azok a picit vontatott dolgok az elején. Azért én szeretnék még látni néhány ilyen, meseszerű alkotást. Terry Gilliam pedig Tim Burton mellett a másik kedvenc „beteg” rendezőm lett most.
hogy nem is tudták vele végigforgatni). Valamint egy csodálatos utazás a képzelet világába. Ezekkel a szövegekkel reklámozták a filmet, és igazából okosan tették, mert mi más érdekelné jobban az emberek többségét egy elég érdekesnek ígérkező mesénél, amiben ráadásul ez a tündérbogár is játszik. (Akinek a halálán máig nem tudom túltenni magam, de halálosan komolyan.) Vagy lehetséges, hogy csak engem sikerült ezzel megnyerniük maguknak, mindegy. Alapjában véve a reklámoknak igaza volt. Tényleg van benne Heath Ledger, és jelen van a képzelet világa is, és a film maga is tényleg, szuper, de… sajna, mindig van egy de. Bár itt azért nem olyan nagy.A sztori a jelenkori Londonban játszódik, ahol egy utazó színi társulat azzal kábítja a népet, hogy a sokezer éves Dr. Parnassus csodálatos elméjébe nyerhetnek betekintést, ezzel együtt persze valóra válthatják álmaikat, ugyanakkor a saját képzeletük világát is bebarangolhatják. Persze, mivel az emberek már csak ilyenek, kamunak tartják az egészet.
Csakhogy nem kamu, nyilván, másrészt nem mesét kapnánk, hanem valami unalmas, sok-sok díjat bezsebelő drámát, ahol a szerencsétlen, képességmentes lúzerek csak utaznak, és a végén mindenki meghal.
Szóval a Doki tényleg elviszi az embereket a képzeletük birodalmába, csakhogy van egy kis szépséghibája a dolognak: mindezt úgy sikerült elérnie, hogy fogadást kötött az ördöggel, meg aztán még jónéhányat, és ahogy szépen bukja el őket, odáig jut, hogy odaígéri az ördögnek az összes gyerekét, amint 16 esztendősek lesznek. Csupán egyetlen gyerek van, Valentina, és nohát, nohát… néhány napon belül éppen betölti azt a bizonyos életkort. Így aztán elérkezik az idő még egy végső fogadásra, és trallala.
A legnagyobb gond ezzel, azt hiszem mindenképpen az, hogy akadnak elég nagy zagyvaságok, miközben nézi az ember. Persze, a film után néhány órával, esetleg, mint az én esetemben, fél nappal, szépen lassan leesnek ezek, de miközben ülsz és nézed, nem érkezik el az édes megvilágosodás pillanata. És ez sosem kellemes, mert mindig butának érzem magam tőle. „Hogy kerültünk ide, és ha több ezer évvel ezelőtt játszódik ez most éppen, miért visel öltönyt az ördög? És mi van?” Meg ehhez hasonló dolgok.A másik nagy gond, hogy úgy az első háromnegyed órában nem nagyon szeretne beindulni a sztori, és ettől tűnik kicsit hosszúnak a film. És ennek a háromnegyed órának azt hiszem nagyon jót tett volna néhány plusz képzeletbeli utazás, nem csak az a kettő,amit kaptunk, mert tényleg, ezek jelentették az egészben a „wooooow”-dolgot. Mind képileg, mind történésileg. Szerencsére a film második felére aztán kaptunk az ilyenekből jó nagy adaggal, sőt, szinte csak ilyen jelenetek voltak, legnagyobb örömömre.Kicsit a színészekről is. Bevallom, Lily Cole-tól, aki a Doki lányát alakította, ici-picit tartottam. De csak azért, mert azt hittem, hogy ez az első filmes szereplése, az eddig csak modellként tevékenykedő csajszinak. Modellként csípem, mert szerintem nagyon különleges arca van (oké, néha kicsit ufó-szerű), de most azért színésznőként is megkedveltette magát velem.Heath Ledger, mint mindig, zseniálisat alakított. Elszorul a szívem, tényleg, amiért már soha többet nem láthatjuk új filmben, a mozivásznon. És mivel a forgatás közben halt meg, nem lehetett vele végigcsinálni a filmet, de le a kalappal a készítők előtt, amiért olyan zseniálisan megoldották, hogy legyen belőle, Johnny Depp, Jude Law, vagy éppen Colin Farrell. (Azért nem választottak közülük csak egyet, mert mindhárman szerettek volna ezzel tisztelegni barátuk emlékére.) Azt hiszem, talán egyszer akadtak problémák ezzel a csereberével, de ezt elnézzük.
Nyolcnál picit kevesebb, de hétnél több, pontszámilag. Szóval egy 7,5/10-et adok rá, mivel a díszletek, az egész képzeletvilág, és úgy igazából minden rendben volt, csak ugye voltak azok a picit vontatott dolgok az elején. Azért én szeretnék még látni néhány ilyen, meseszerű alkotást. Terry Gilliam pedig Tim Burton mellett a másik kedvenc „beteg” rendezőm lett most.Bebe
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése