
És miért „kösz, de nem”? Az arányok miatt. Mert most ébredtem rá arra, hogy ez nem gyümölcssaláta tejszínhabbal, hanem tejszínhab gyümölcsdarabokkal. Szóval, na a kissé béna hasonlatot úgy értsétek, hogy romantikus dráma misztikummal, nem pedig fordítva, misztikus film egy csepp romantikus drámával. Na, és kitalálhatjátok, hogy melyiket tolták a képembe, és melyiket szerettem volna.
Úgy folytatódik amúgy az első rész, hogy Edward félti Bella testi, lelki épségét, ezért elhagyja, Bella meg darabokra hullik, és még az előbb említett testi épségét is veszélyeztetni kezdi, tehát Edward nagyon logikusan lépett. Szerencsére, Jacob ott van, és újra összekanalazza Bellát, és nem hagyja odáig fajulni a dolgokat, hogy fizikális értelemben is kanalazásra kerüljön sor. Háromnegyedében ez a film. Negyedében meg csak úgy mellékesen megtudjuk, hogy Jacob vérfarkas, a vámpírok természetes ősellensége, és akkor ez lenne a konfliktus.
Állott, nagyon, és darabos. Ahol volt lehetőség, és kapva kaphattak volna az alkalmon, hogy felrázzanak a már-már Kristen Stewartos bambulásból, ott tönkrevágták az agyonlassításért felelős effektusokkal, és sehol se éreztem azt, hogy akár a vérfarkasoknak, akár a voltouri klánnak lenne valami súlya. Ahol a levegő pár másodpercig bennreked a tüdődben, és karót nyelve- karót, értitek-, feszülten várod, hogy most mi a franc fog jönni? Totálisan felhígította a lelkizés, ami hol autóban, hol esőben, hol erdőben zajlott.
Amúgy, Kristen Stewart. Szenvelgésből senki se játsszon le vele egy meccset se, nyilvánvaló, hogy ki nyerne. Hitelesen visszaadta, amit lehetett, és kellett abban a két órában, talán túl hitelesen is. A szájtátásról még mindig nem szokott le, de kinek nincsenek hibái? Robert Pattinsonnál a szoborhoz hasonlítás eléggé stimmel, olyan krétafehérre púderezték szegény fejét, és nagyjából ugyanannyi színészi tehetség szorult belé. Ha időnként nem ráncolta volna össze a homlokát, vagy nem szólalt volna meg fojtott, halk hangon, én „Bella” helyében biztos megkocogtattam volna a vállát, hogy ez most igazi, egyáltalán?
Taylor Lautnert a tulajdon két kezemmel fogtam volna le, és húztam volna rá egy normális farmert, és pólót, igaz az izomkötegeit tekintve nem tudom, hogy vittem volna véghez. Jó, a lányoknak, mert a 99,99% rajongó nőnemű, nagyon kedvezni akartak, de a fél pucér testek folytonos szerepeltetése erőltetett volt. De ezt betudhatom férfiúi büszkeségnek is, mert való igaz, ha napbarnított, félmeztelen Jessica Albák lettek volna a farkasok helyén, közel sem zavart volna annyira.
A sivár, szürke, szerelmi őrlődések közül a mellékszereplők valahogy jobban kitűntek, például Mike, és Jessica, az őket alakító színészek jól odatették magukat az emelkedett hangulat érdekében, és az egész bagázsból az Alicet játszó Ashley Greenenek is örültem a képernyőn.
10/6- Közepes. A melankólikus, indies atmoszféra összességében nekem bejön, csak ilyen adagban sok. A könyvhöz ígéretükhöz híven amennyire csak tudtak, hűek maradtak, ezért megtoldhatom az ötös pontszámot egy plusz eggyel. Most, írás közben elgondolkoztam azon, hogy az első részt valamikor újra kellene nézni, hogy ott is ennyire a lagymatag romantikára volt kiélezve, vagy valami…arról valahogy jobb emlékeim vannak. De ki tudja, akkor még nagyjából huszonakárhányan ültünk a premier héten, vasárnap a vetítőteremben, a könyvek se voltak felfedezve, az áruk még csak közelről se súrolta a hatezer pénzt…Lehetséges, hogy a körüllengő hisztéria fogta magát, és beleköpött a levesembe, aztán ezért nem ízlik már úgy, mint előtte.
Trailert most nem kaptok. Biztos mindenki látta már. Ha meg nem, tudjátok, kereső.
12 megjegyzés:
antifan? minek nem vagytok ti antifanjai? olyan cinikus és negatív kritikákat írtok állandóan, hogy az embernek az életkedve is elmegy tőletek. attól hogy minden sikeres dolgot lefikázol, még nem fogsz okosabbnak tűnni. az igen erőltetett menőnek tűnő média-mondataid meg fullgázak. ez nem stílus. nem ez az első alkalom h ilyen illúzióromboló vagy. már nekem is elmegy a kedvem mindentől amirő irsz, még ha addig szerettem is. tudom, minek vagyok itt. nemtudom, húzok is el nyugodj meg. hajrá, további jó okoskodást -.-"
via
én azt nem értem, hogy miért nincs annyi eszed, hogy nem olvasod el a negatív hangú kritikákat, ha annyira lerombolja a kedélyállapotod:} plusz a film tényleg szar, sajnálatos ha fan vagy,ugyanis akkor még Isten se tudna erre ráébreszteni, mert levesz a lábadról "robert ellenállhatatlan mosolya" ami mellesleg kurvára ellenállható. szóval élj boldogan és nem kell idepofázni az ellenérzéseidről:D jó és tudom utáltok.
Öhm... Én, azaz Bebe, kikérem magamnak ezt a nem pozitív dolgot... nem írok sokat, az igaz, de mikor írok, igenis próbálok pozitívan hozzáállni ahhoz is, amihez pedig nem kéne. Szóval, na. Nem mondom, hogy pofa befog, mert azt szintén nem az én stílusom, de kérlek, azért mielőtt kijelentesz valamit, gondolkodj el, vagy csak simán olvasgass vissza, hogy mi hogyan történik, meg ilyenek.
Lehet Máté néha kicsit negatív, de hát ha egyszer sok a kaki a világban, akkor sok a kaki a világban, nincs mit tenni.
Na, csókolom. Ha rontjuk gyermeki lelked és a boldogságbuborékot ami nap mint nap körülvesz, menj teletabbikat nézni. Te is jobban jársz, és nekem sem okozol fejfájást így vizsgaidőszak előtt. Köszipuszi.
Azért nincs harag.
imádom a kritikáitokat, csak mindig túl hamar olvasom el .... annak idején azért nem kezdtem bele a tvájlájt olvasásába olyan hamar mert még a réi szép időkben a mediabomb.gp-n nem tetszett máténak mindegy ... én imádom
Névtelen: két szó. pöcs vagy.
pápá.
U.i: második Névtelen: te is pöcsvagy. duplánpöcs.
Lili.
Nem hiszem,hogy hozzá szeretnék szólni az előzőekben olvasott kommentekhez,mert egész egyszerűen fájdalmasak.Szerintem Máté tökéletesen ellensúlyozta a nemtetszését a pozitív dolgoknak a megjegyzésével.Ilyen egy jó kritika,aki fanatikus rajongó,nem mellékesen primitív,természetesen nem érti meg.Az Alkonyat könyveket és valamennyire a filmeket én is szeretem,de sok mindenben igaza van Máténak.A Jacob dolog engem is zavart,viszont az eclipse-ben elmondja,hogy azért rohangászik csak egy szál gatyákban,mert ha átváltozik,szétszakadnak a cuccai és akkor legalább a pólóit megmentette.Na lényeg:Tetszenek a kritikáid és így tovább,negatív visszajelzések mindig is lesznek,de vagy olyan okos,hogy szelektálj,melyik az építő jellegű.
Máté
Szerintem nincs baj a kritikával. Máté leírta a véleményét, mellesleg szépen kifejtve, és kész. Nem kell máris vérig sértettnek éreznie magát minden twilight fannak.
Én is szeretem a történetet, a könyveket, és talán még a filmeket is. Az első rész filmes változata viszont nálam egyértelműen győzött. Nekem már egyébként is teljes mértékben elment a kedvem ettől az egésztől, mindenhonnan ez folyik. Sokkal jobban élveztem, sőt azt kell mondanom, hogy még imádtam is, amikor alig ismerte valaki. A színészeket pedig inkább már sajnálom, mint körülrajongom.
nekem tetszett a film, (mellesleg nem Robert "ellenálhatatlan" mosolya miatt, civilben szerintem nagyon gáz, és Taylor sem jön be) mégsem vagyok vérig sértve. mindenkinek megvan a maga véleménye, amit tiszteletben kell tartani!
Hú, srácok, hát ez...csak egy naagy-naagy köszönöm.:D
szerintem lagymatag és unalmas volt az egész film. én olvastam az első és a második részt is, de az se volt valami nagy dobás. bár most a média nagyon elővette ezt a vámpír dolgot és számomra kezd kissé elcsépelté válni. ha vámpír, akkor már legyen gyilkos és vérszívó, ennyi. amúgy szerintem jók a kritikáitok és ahhoz kell pozitívan írni, ami meg is érdemli(sajnos kevés ilyen film/könyv stb. van) bocs, hogy ennyit írtam xD
egy szót pls ..
kedves karamellás milka miért is vagok pöcs, oh bocs duplán pöcs ?? nem mondtm semmi rosszat szval ha neked ilyen gyenge a felfogásod akkor inkább ne szólj semmit... triplapöcs - sorry ez muszáj volt.
anna
néha kicsit túl csöpi, de azért nem ilyen szörnyű. mondjuk hozzáállás kérdése. amúgy minket nagyon nem zavart Taylor meg a félmeztelenség, sőt :D
összességében nekem bejött, de azért ennyit bőven el lehetett tőle várni.
Megjegyzés küldése