Csodás világban élnénk, ha minden tinifilm csak feleannyira lenne jó, mint az 
Adventureland. Vagy Kalandpark, ha szépen, magyarul akarjuk az egészet. Nem nevezném vígjátéknak, de azért drámának sem. Egy helyes, romantikus valami Jesse "szabad-időmben-zombikat-ölök" Eisenberg, és Kristen "gyengéim-a-vega-vámpírok" Stewart főszereplésével. Arról nem is beszélve, hogy három olyan nagyon fontos dolog játszik mellettük főszerepet, amivel tökéletesen elgyengítették szívem. Nyolcvanas évek, nyolcvanas évek zenéi, és egy vidámpark. Jó, legyen négy dolog, mert volt itt egy olyan is, hogy Ryan Reynolds.
Igazából, két dolog tűnt fel igazán, valamikor a film közepe felé.
Első dolog: Jesse-nek nagyon jól állnak a vidámparkok (lásd Zombieland), meg a kicsit lúzer, szerethető karakterek is. Abban nem vagyok biztos, hogy mást is el tudna játszani, már csak azért sem, mert valahogy a fejformája pont tökéletes szerencsétlen-fejforma, de ez remekül megy neki, nem is kéne mással próbálkoznia, tényleg.
Második dolog: Kristen Stewart sosem lesz a kedvenc színésznőm. Szeretném szeretni, tényleg, mert maga, mint lány, nagyon szimpatikus, csak a játékával nem vagyok kibékülve. Mintha csak egy Twilight-os Bella klónt láttam volna magam előtt, pedig Emily karaktere teljesen különbözik tőle, hála égnek, és nem... mégsem tudta jól visszaadni az egészet. Óriási kár.
A történet egyetlen nyár eseményeit meséli el, egy vidámparkban dolgozó fiatalokról. Arról, hogy viszonyulnak a felnőtté váláshoz, a közelgő egyetemhez, egymáshoz, és persze a piához meg a fűhöz, mert itt bizony az is van. Ami különösen tetszik, hogy a film teljesen természetesnek veszi azt, hogy ezek jelen vannak egy tini életében. Nagyon ritka eset az ilyen, szerintem, hiszen legtöbbször, mikor hasonló filmet látunk, mindig órási a felfordulás az alkohol körül a bulikban, meg ilyesmi. Pedig, ha belegondolunk, az ivászat ott van mindenhol a tiniknél, és már senki sem csinál belőle nagy ügyet. Nem fogok olyan álszent dumákkal jönni, hogy pedig ez nem helyes, és a többi, és a többi. Ugyan már, kinek van szüksége arra? Meg egyébként is, ez egy filmkritika, nem egy etika-óra. Szóval.
Láthatjuk a vidámparki mindennapokat, ahogy egész nap üvölt a Rock me, Amadeus, meg még egy halom tök jó nyolcvanas évekbeli sláger, és szép lassan mindenki rájön, mihez akar kezdeni magával, meg az életével, meg a másikkal.
Nincsenek benne cseppet sem reális, már-már tündérmesébe illő fordulatok, persze azért a szokásos filmes vonal megvan, a végefelé a nagy koppanással, aztán a hepienndel, de valamiért azért mégis igazi az egész. Akárkivel megtörténhetne hasonló a nyáron, bár talán be kéne érnünk némileg kevesebb Ryan Reynolds-szal.
Pontszámilag egy 8/10-et simán megér. A két pont minuszt egyrészt Kristen miatt adom, mert van a hajtűrögetős, tátott szájas fejében valami, amivel nagyon nem tudok kibékülni. Plusz, azt hiszem, egy kicsivel több poént elbírt volna a film. De a díszletek, a ruhák, a zenék... minden nagyon rendben volt. Aki hozzám hasonlóan a nyolcvanas évek megszállotja, tuti imádni fogja, hiszen kész időutazás a film.
Még annyit fűznék hozzá, hogy igaz, egész régen, úgy négy-öt éve lehettem a budapesti vidámparkban, de egészen elkeserítő, hogy ez az 1987-es Kalandpark szórakoztatóbbnak tűnt, mint az, mikor utoljára arra jártam.
Adventureland. Vagy Kalandpark, ha szépen, magyarul akarjuk az egészet. Nem nevezném vígjátéknak, de azért drámának sem. Egy helyes, romantikus valami Jesse "szabad-időmben-zombikat-ölök" Eisenberg, és Kristen "gyengéim-a-vega-vámpírok" Stewart főszereplésével. Arról nem is beszélve, hogy három olyan nagyon fontos dolog játszik mellettük főszerepet, amivel tökéletesen elgyengítették szívem. Nyolcvanas évek, nyolcvanas évek zenéi, és egy vidámpark. Jó, legyen négy dolog, mert volt itt egy olyan is, hogy Ryan Reynolds.Igazából, két dolog tűnt fel igazán, valamikor a film közepe felé.
Első dolog: Jesse-nek nagyon jól állnak a vidámparkok (lásd Zombieland), meg a kicsit lúzer, szerethető karakterek is. Abban nem vagyok biztos, hogy mást is el tudna játszani, már csak azért sem, mert valahogy a fejformája pont tökéletes szerencsétlen-fejforma, de ez remekül megy neki, nem is kéne mással próbálkoznia, tényleg.
Második dolog: Kristen Stewart sosem lesz a kedvenc színésznőm. Szeretném szeretni, tényleg, mert maga, mint lány, nagyon szimpatikus, csak a játékával nem vagyok kibékülve. Mintha csak egy Twilight-os Bella klónt láttam volna magam előtt, pedig Emily karaktere teljesen különbözik tőle, hála égnek, és nem... mégsem tudta jól visszaadni az egészet. Óriási kár.
A történet egyetlen nyár eseményeit meséli el, egy vidámparkban dolgozó fiatalokról. Arról, hogy viszonyulnak a felnőtté váláshoz, a közelgő egyetemhez, egymáshoz, és persze a piához meg a fűhöz, mert itt bizony az is van. Ami különösen tetszik, hogy a film teljesen természetesnek veszi azt, hogy ezek jelen vannak egy tini életében. Nagyon ritka eset az ilyen, szerintem, hiszen legtöbbször, mikor hasonló filmet látunk, mindig órási a felfordulás az alkohol körül a bulikban, meg ilyesmi. Pedig, ha belegondolunk, az ivászat ott van mindenhol a tiniknél, és már senki sem csinál belőle nagy ügyet. Nem fogok olyan álszent dumákkal jönni, hogy pedig ez nem helyes, és a többi, és a többi. Ugyan már, kinek van szüksége arra? Meg egyébként is, ez egy filmkritika, nem egy etika-óra. Szóval.
Láthatjuk a vidámparki mindennapokat, ahogy egész nap üvölt a Rock me, Amadeus, meg még egy halom tök jó nyolcvanas évekbeli sláger, és szép lassan mindenki rájön, mihez akar kezdeni magával, meg az életével, meg a másikkal.
Nincsenek benne cseppet sem reális, már-már tündérmesébe illő fordulatok, persze azért a szokásos filmes vonal megvan, a végefelé a nagy koppanással, aztán a hepienndel, de valamiért azért mégis igazi az egész. Akárkivel megtörténhetne hasonló a nyáron, bár talán be kéne érnünk némileg kevesebb Ryan Reynolds-szal.
Pontszámilag egy 8/10-et simán megér. A két pont minuszt egyrészt Kristen miatt adom, mert van a hajtűrögetős, tátott szájas fejében valami, amivel nagyon nem tudok kibékülni. Plusz, azt hiszem, egy kicsivel több poént elbírt volna a film. De a díszletek, a ruhák, a zenék... minden nagyon rendben volt. Aki hozzám hasonlóan a nyolcvanas évek megszállotja, tuti imádni fogja, hiszen kész időutazás a film.
Még annyit fűznék hozzá, hogy igaz, egész régen, úgy négy-öt éve lehettem a budapesti vidámparkban, de egészen elkeserítő, hogy ez az 1987-es Kalandpark szórakoztatóbbnak tűnt, mint az, mikor utoljára arra jártam.
Bebe
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése