Neill Blomkampnek volt egy jó ötlete űrlényekről, akik valami oknál fogva 
a Földön ragadtak, nem bántanak senkit, az emberek mégis utálják őket. Ezt az ötletét meg is valósította egy nagyjából hat perces szösszenetben, ami az "Alive in Joburg" címet kapta. Aztán jött Peter Jackson, egy nagy halom mánival, Blomkamp űrlényei pedig megérdemelték azt, ami igazán jár nekik. Kicsivel több mint másfél órát a mozivásznon, profi kivitelezésben. Hála tehát a "Gyűrűk urának", a jó ötletből majdnem tökéletes film született.
Van egy óriási űrhajó, ami nagyjából húsz évvel ezelőtt leszállt Johannesburg (bezony, nem New York vagy Los Angeles, de a helyszín is hozzáad, nem is keveset, a film hangulatához)felé, és azóta nem mozdul onnan. Senkinek sincs fogalma arról, hogy pontosan miért is. Ott van, és kész. Persze, az emberi kíváncsiság nem hagyja ennyiben a dolgot, előbb-utóbb helikopterekkel és fegyverekkel nekiindulnak megnézni, mi is folyik a gépezetben. Találnak is rengeteg ufót, akik nyomorognak, és jajj, mennyivel jobb lenne szegényeknek, ha letelepülhetnének a földre. Le is telepítik őket, és létrejön a 9-es körzet, a milliónyi idegen lakhelyéül szolgáló nyomornegyed. Idővel aztán a segítőkész emberek morgolódni kezdenek, hogy minek vannak itt az űrlények, és különben is, emberek éheznek, miközben hozzájuk megy a pénz, és a többi. Még gúnynevet is kapnak, ők lesznek a rákok. Mindenki ismeri az ilyen beszólásokat.
Így aztán, hogy mindenki megnyugodjon, az MNU, ami egy különleges szervezet, direkt szegény ufókra specializálódva, kitalálja, hogy kitelepíti őket egy másik helyre. Ahol természetesen rosszabb lesz minden földönkívülieknek, de ezt nekik természetesen nem szabad elárulni. Olyan naívak különben is, hogy elhiszik, akármit mondanak nekik. És itt kezdődik igazán a film. Nagyon ötletes dokumentumfilmes, és híradós felvételes stílusban láthatjuk, hogyan próbálják átverni az űrlényeket a szervezet derék dolgozói. Ha már űrlények... nagyon sokfélét láthattunk már a filmtörténelem során. Olyanokat, akik pusztítani jöttek. Vagy olyanokat, akik megmenteni. Akadtak csúnyák, szépek, zöldek, csáposak, nagyjából semmi nem szabott határt az elképzeléseknek. De ilyen randa, és mégis ennyire emberi földönkívülieket még nem láttam, az is biztos. (Kivéve, ha a meséket nézem, de azokat inkább ne nézzük, mert ott emberi tulajdonságokkal felszerelt szerszámoskészletet is lehet látni, nem olyan nagy dolog egy-két csápos haver.) Van bennük minden, ami az emberekben. Remény, együttérzés, félelem, néhánynál még a feltétel nélküli bizalom is. Ha létezne olyan, hogy Oscar-díj a nemélő szereplőknek, egészen biztos adnék egyet a Chris nevű ráknak.
A film igazi zsenialitása azt hiszem az, hogy a közönség egy rettenetesen pörgős akció-sci-fit kap, ahol robbantanak ezerrel, és csak úgy hullanak darabokra az emberek, mégis, a lelke mélyén érzi mindenki, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy jó kis szájtátós moziról. Bizony. Neill Blomkamp egy jó nagy adag szarkazmussal teli társadalomkritikát nyom az arcunkba arról, mekkora köcsögök is vagyunk mi, emberek. Utáljuk, ami más, és mikor mi is mások leszünk, hirtelen már jól is esik azoknak a másoknak a segítsége. Nincs ezen mit szégyellni, alapból ilyenek vagyunk, hát na.
Gondolkozok azon, hogy 8 és feles legyen, vagy adjam meg neki a 9-et. Legyen 9/10. Mert imádom az ufós filmeket, pláne azokat, amiknek azért mondanivalója is van azon kívül, hogy a szexiistenállat főhős (aki, megjegyzem itt fel sem bukkant, mivel Sharlto Copley azért nem az húdejópasi-tipus, de ettől független jobban teljesített, mint bármelyik társa, aki tud szexisen pislogni) szétlövi mindenki popóját és még a csajt is megkapja a film végén. És kilenc azért is, mert régen fojtogatta már a sírás a torkom annyira, mint mikor a titkos laborban az egyik rák megtalálta másik rák társát, aki kísérleti alanyként végezte. Szegény. Már megint könnyezek. Affene.
a Földön ragadtak, nem bántanak senkit, az emberek mégis utálják őket. Ezt az ötletét meg is valósította egy nagyjából hat perces szösszenetben, ami az "Alive in Joburg" címet kapta. Aztán jött Peter Jackson, egy nagy halom mánival, Blomkamp űrlényei pedig megérdemelték azt, ami igazán jár nekik. Kicsivel több mint másfél órát a mozivásznon, profi kivitelezésben. Hála tehát a "Gyűrűk urának", a jó ötletből majdnem tökéletes film született.Van egy óriási űrhajó, ami nagyjából húsz évvel ezelőtt leszállt Johannesburg (bezony, nem New York vagy Los Angeles, de a helyszín is hozzáad, nem is keveset, a film hangulatához)felé, és azóta nem mozdul onnan. Senkinek sincs fogalma arról, hogy pontosan miért is. Ott van, és kész. Persze, az emberi kíváncsiság nem hagyja ennyiben a dolgot, előbb-utóbb helikopterekkel és fegyverekkel nekiindulnak megnézni, mi is folyik a gépezetben. Találnak is rengeteg ufót, akik nyomorognak, és jajj, mennyivel jobb lenne szegényeknek, ha letelepülhetnének a földre. Le is telepítik őket, és létrejön a 9-es körzet, a milliónyi idegen lakhelyéül szolgáló nyomornegyed. Idővel aztán a segítőkész emberek morgolódni kezdenek, hogy minek vannak itt az űrlények, és különben is, emberek éheznek, miközben hozzájuk megy a pénz, és a többi. Még gúnynevet is kapnak, ők lesznek a rákok. Mindenki ismeri az ilyen beszólásokat.
Így aztán, hogy mindenki megnyugodjon, az MNU, ami egy különleges szervezet, direkt szegény ufókra specializálódva, kitalálja, hogy kitelepíti őket egy másik helyre. Ahol természetesen rosszabb lesz minden földönkívülieknek, de ezt nekik természetesen nem szabad elárulni. Olyan naívak különben is, hogy elhiszik, akármit mondanak nekik. És itt kezdődik igazán a film. Nagyon ötletes dokumentumfilmes, és híradós felvételes stílusban láthatjuk, hogyan próbálják átverni az űrlényeket a szervezet derék dolgozói. Ha már űrlények... nagyon sokfélét láthattunk már a filmtörténelem során. Olyanokat, akik pusztítani jöttek. Vagy olyanokat, akik megmenteni. Akadtak csúnyák, szépek, zöldek, csáposak, nagyjából semmi nem szabott határt az elképzeléseknek. De ilyen randa, és mégis ennyire emberi földönkívülieket még nem láttam, az is biztos. (Kivéve, ha a meséket nézem, de azokat inkább ne nézzük, mert ott emberi tulajdonságokkal felszerelt szerszámoskészletet is lehet látni, nem olyan nagy dolog egy-két csápos haver.) Van bennük minden, ami az emberekben. Remény, együttérzés, félelem, néhánynál még a feltétel nélküli bizalom is. Ha létezne olyan, hogy Oscar-díj a nemélő szereplőknek, egészen biztos adnék egyet a Chris nevű ráknak.
A film igazi zsenialitása azt hiszem az, hogy a közönség egy rettenetesen pörgős akció-sci-fit kap, ahol robbantanak ezerrel, és csak úgy hullanak darabokra az emberek, mégis, a lelke mélyén érzi mindenki, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy jó kis szájtátós moziról. Bizony. Neill Blomkamp egy jó nagy adag szarkazmussal teli társadalomkritikát nyom az arcunkba arról, mekkora köcsögök is vagyunk mi, emberek. Utáljuk, ami más, és mikor mi is mások leszünk, hirtelen már jól is esik azoknak a másoknak a segítsége. Nincs ezen mit szégyellni, alapból ilyenek vagyunk, hát na.
Gondolkozok azon, hogy 8 és feles legyen, vagy adjam meg neki a 9-et. Legyen 9/10. Mert imádom az ufós filmeket, pláne azokat, amiknek azért mondanivalója is van azon kívül, hogy a szexiistenállat főhős (aki, megjegyzem itt fel sem bukkant, mivel Sharlto Copley azért nem az húdejópasi-tipus, de ettől független jobban teljesített, mint bármelyik társa, aki tud szexisen pislogni) szétlövi mindenki popóját és még a csajt is megkapja a film végén. És kilenc azért is, mert régen fojtogatta már a sírás a torkom annyira, mint mikor a titkos laborban az egyik rák megtalálta másik rák társát, aki kísérleti alanyként végezte. Szegény. Már megint könnyezek. Affene.
Bebe
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése