Hannah Montana: A Film

Juhúú. Annyit vártam rá, és tessék, most láttam. Nagyjából egy órája, szóval az élmény még teljesen friss. Igazából nem tudok többet mondani bevezetőnek, meg nem is lenne érdemes, mert úgyis csak maga a kritika érdekel mindenkit.
Bevallom, egész kellemesen csalódtam, mert néhány bemutató meg klip alapján azt hittem, na remek, összehoztak valami gagyi filmet, amit úgyis megnéznek a kislányok, jön a sok zsé, de a világ továbbra is megváltatlan marad. Oké, oké, a világot tényleg nem ez a mozi fogja megváltani, és nem is tízpontos, de tudtam rázni a lábam a zenékre, és drukkoltam mindenkinek, hogy jöjjön össze neki, amit akar.
Innentől viszont már nem tudok nem spoileresen írni, szóval csakis saját felelősségre olvass tovább a lassúmegfordulós-hajlebegős Miley kép után.

Igazából az a gond, hogy a fejemben így lista szerűen vannak megfogalmazódva a pozitív és negatív dolgok a filmmel kapcsolatban, és mivel a nagy meleg teljesen kiszívta az összes fogalmazási energiám, nézzétek el, ha összevissza mondatokat fogok idevetni nektek.
Amit mindenképpen pozitívumként említenék legelőször, az a filmzene. Tök jól el lett találva a vidékies hangulat a Miley-daloknál, a Hannah-számok meg szokás szerint jó kis bulizós, igazi tinicsajos zenék voltak, de ennél többet senki sem vár, ez így van jól. Mondjuk nem értettem, Taylor Swiftet miért kellett mindenképp belenyomorítani ebbe a filmbe a körülbelül két perces szerepéért, de hát istenem, az ő lemezeit is el kell adni valahogy. És pluszpont jár a fordítóknak azért, hogy nem feliratozták a dalokat a vászon alján, mint tették azt a HSM3-nál ugye, és ezzel szerintem maradandó sérülést okoztak szegény kicsi lelkemnek. Máig rémálmaim vannak a szuperhíróktól és mega-brutál kosárcsapatoktól.
Na, de a fordító/szinkronos gárda dicsérete itt véget is ért. Fel nem tudom fogni, miért választottak Miley Cyrusnak még a sorozatban lévőnél is vékonyabb hangot. Annyira természetellenes, mikor csipog, csipog, csipog, aztán páff, Miley elkezd énekelni a jól ismert, rekedtes, mély hangján. Természetesen a szépfiúnak a szokásos szépfiú hang jutott, a gonoszoknak a gonosz-hang, és a többi. Nem tudom ki áradozott nekem nemrég a magyar szinkron csodás minőségéről, talán éppen kedves Máté volt az, de engem személy szerint kiakaszt, hogy összesen 10 használható hang él ebben az országban.
A poénok megvoltak, és sokkal, de sokkal élvezhetőbbek voltak az idióta közbeszúrt röhögések nélkül, de sajnos körülbelül két óra alatt annyi ütős poént látott az ember, mint egy húszperces epizódban. Nem igazán jó arány ez, szerintem. Bár persze itt nem is ez volt a lényeg talán, hanem az, hogy jajj, neveljük meg Miley-drágát, mert kezd elpicsulni. És igen, tulajdonképpen már az első tíz perc után le lehetett vágni, hogy mi lesz az egész lényege.
Miley természetesen megváltozik, és mivel a családjának, meg alapból a kisvárosi lakóknak nem tud hazudni, leleplezi magát, hogy ő Hannah Montana. Bevallom, kicsit megijedtem, hogy úristen, nehogy már ez legyen az egész, hogy most akkor már sosem lesz többet Hannah Montana, mert leharakirizem magam, de hála égnek, a nagy lelepleződés után, családi meg rajongói unszolásra ismét a kettős élet mellett döntött, mert ismeretleneknek hazudni azért mégsem olyan, mint családnak, barátoknak, meg egy szexi cowboynak.
Aztán. Ami a legjobban zavart, és nagyon mérges vagyok miatta, hogy Oliver baromi keveset szerepelt. De tényleg, több szerepe volt Tyra Banksnek, mint annak a szegény srácnak. Nem tudom, én Mitchel Musso helyében baromi ideges lettem volna. Szóval, ahhoz képest, hogy szinte főszereplő a sorozatban, és aztán írnak neki egy ötperces bolhafing szerepet, hát… jó, lehet ez csak nekem dühítő, mert konkrétan azért örültem annak, hogy hatalmas vásznon élvezhetem Miley/Hannah kalandjait, mert az azt jelenti, hogy ugyanazon a vásznon látni fogom óriási nagyban Mitchel Mussót is. Jó, elismerem, nagyon vicces volt, ahogy szerencsétlen feje felrobbantotta Lily szülinapi tortáját, de akkor is. Igenis többet érdemelt volna.
Szóval… bajban vagyok a pontozással. De egye fene, legyen egy 7/10, mert jók voltak a dalok, a Hoedown Throwdown-tánc tiszta menő, meg azért a cowboy gyerek sem volt olyan csúnya, plusz végig tudtam úgy ülni a filmet, hogy nem csaptam le azt a két idegesítő tyúkot, akik vagy nyolcszor felálltak, mentek néhány kört, aztán visszaültek a helyükre. Szerintem az életem nagy rejtélye marad, miért csinálták ezt, de azért igenis mérges vagyok, mert pont a romantikus vagy éppen vicces pillanatoknál mászott bele a látókörömbe két idegesítően vihogó szőke fej. Pff.