New Moon

Eddig egy kezemen megtudom számolni, hogy összesen hány könyv kritika is látott napvilágot az oldalon a Média Bomba történelmében, de hamarosan mindkettőre szükségem lesz, ugyanis jön is a következő:

Mi is lehetne tökéleteseb választás, mint a nagy tömeghisztériának örvendő Twilight kettő, ami igazából nem is Twilight kettő, hanem New Moon, az-az új hold, csak tudjátok a megszokás ártalma, meg ilyesmik...

Előre leszögezném, hogy nem vagyok elvakult rajongó, tehát nem tömény ömleny következik arról, hogy mennyire romantikus, és egyszerre megrázó, és felemelő. Talán ha fellelhető lenne bennem egy csepp ösztrogén, de hát azzal nem szolgálhatok, ugye.

A legnagyobb problémám Stephenie Meyer alkotásaival az, hogy a cselekmény egyenlőtlenül van elosztva, ez a jelenség az Új Holdban is felütötte a fejét: Úgy száz kétszáz oldalon keresztül szinte nem történik semmi érdekes, legalábbis számomra nem érdekes az, hogy Bella motort szerelget, meg moziba járkál, meg leckét ír, meg takarít, és hülyíti azt a szerencsétlen Jacob srácot. Oké, elvagyok vele, meg miegymás, de ilyenkor nyakig elmerül az átlagos tiniregény mocsárban, amit meg egynesen rühellek.
Aztán ahogy közeledünk a könyv vége felé hirtelen mintha a sorok közé nyomtak volna pár üveg redbullt felpörögnek az események, meg se emésztem az egyiket, jön is utána a következő. A lassúfolyású pangás után, ez az utolsó 100 oldalba sürítsünk bele mindent nem a legjobb dolog.
Tehát véleményem szerint a filozós, és eksönös részeket valahogy egyenletesen kéne elosztani, de lehet hogy ez csak az én problémám, és másnak fel sem tűnik.
Mindenesetre a második rész izgalmassági faktora magasabb eredményt mutat nálam, úgyhogy ezért megérdemel egy kisebb pirospontot az írónő. Na jó egy nagyobbat is.
De térjünk ki most a pozitívumra is, Stephanie szerintem remekül érzékeltette azt a fájdalmat, amit egy ember csak szakítás után érezhet, bebizonyította hogy a színtiszta fekete betűk is ugyanúgy tudnak felkavaró érzelmeket sugározni, mint mondjuk a filmek.
Ettől függetlenül a könyv vége nem jött be igazán, túlságosan sziruposra sikeredett az esküvő labda feldobásával, ami nekem furán hatott egy cseppet, elvégre Bella csak 18 éves, és...tudjátok mit, vámpíros sztoriról van szó, vagy mi a szösz. Meg vérfarkasokról, már rég elszakadt a realitás talajától, ami nem is baj. Maradjunk annyiban, hogy a szerelem nem ismer határt. Mármint korhatárt.
Gondolom sokan úgy látják, hogy kicsit lehúztam a könyvet, vagyis inkább magát a sorozatot de sajnálom, a helyzet az, hogy én egyáltalán nem vagyok tőle elájulva. Nem mondom azt, hogy borzalmas, mert nem az, de szerintem jóval nagyobb hisztéria övezi körül, mint amennyit megérdemelne, én úgy látom, hogy az írónő sok kisebb dolgot gyúrt össze a vámpíros misztikus könyvek repertoárjából, amelyet egybeolvasztott a fejében megszületett romantikus szálakkal, és így született meg ez a Modernkori Rómeó és Júlia.