Nem tudnám pontosan megmondani, miért szeretem annyira ezt a sorozatot, és nem úgy vagyok vele, mint a Melrose Place-szel, vagy a 90210-zel. Úgy értem, előbbi pilotját egészen pontosan hat és fél percig bírtam nézni, utóbbit pedig egy az egyben tiltja a vallásom.
És itt vannak az Upper East Side-i tinik kalandjai, amiről egész egyszerűen nem tudok leakadni. Sőt. Mondhatni, amint felcsendült Gossip Girl hangja az epizód elején (mert igen, itt van, kommentál, és nem tüntették el, pedig Mátéval nagyon féltünk ettől) rájöttem, mitől is volt olyan üres az életem, miután a második évad befejezése után, kis búcsút vett tőlünk a sorozat.
Nem szokás így kritikát kezdeni, de szeretném elmondani, mennyire nagyon imádok mindenkit, aki a Gossip Girl-rucikért felelős. Részben azért, mert nőnemű létemre, jobban odafigyelek az ilyesmire, és szerintem minden egyes ruhaköltemény, amiben a csajok vagy éppen a srácok megjelennek a sorozatban, még egy pluszt hozzáad a hangulathoz, már, ha valakinek a csodás New York, vagy a hatalmas lakosztályok, limók, meg pólómeccsek nem lennének elég. Minden egyes ruhatervezőre való utalással érezhetjük, hogy igen, itt mindenki gazdag, elkényeztetett, és igen, ha közvetlen szomszédságunkban laknának, leütnénk őket, de a sorozat nézése közben, azért szeretnénk kicsit közéjük tartozni.
Aminek külön örültem, az az, hogy az előzetesekben már lelőtt „Chuck Bass nem barátnőzik”-mondat, és utána Chuckie fiú pajkos mosolya (mely, zárójelben megjegyzem, ismét teljesen levett a lábamról), egyáltalán nem az, mint aminek látszik, és reménykedhetünk benne, hogy a sorozatkészítők nem veszik elő azt, amit már az előző évadban is, hogy Chuck rájön, ő nem bírja ki egy csaj mellett, neki mindegyik kell. Mert az kicsit uncsi volna, akármilyen romantikus is, mikor Blairrel folyton egymásra találnak.
És most kicsit az újakról, vagyis Nate új barátnőjéről, akinek családjával a saját családja nem éppen barátságos viszonyt folytat, és bla bla, Rómeo meg Júliája történet. Gondolom. Joanna Garcia, édes nőszemély. Máté meg is ölne, ha most mást írtam volna. De nem véletlenül írtam „nőszemélyt” a „csajszi” vagy hasonló helyett. Mert bár igen, a sorozatban szereplők többsége nagyon nem tini már, valahogy rajta látszik, hogy öregebb néhány évvel, mint kéne lennie, és ebből kifolyólag nem is látom azt a fenenagy szikrát közte meg Chace Crawford között. Igaz, így első rész után, még korai ítélkezni, és tényleg remélem, hogy ez még változni fog, mert a karaktere szimpatikus, meg továbbra is lényegesen szívesebben látom őt itt, mint majdan Hilary Duffot.
Másik újoncunk, az előző évadban már néhány másodpercre felbukkanó, Scottie srác, Lily és Rufus közös gyereke, aki gondolom, még jó sok galibát fog okozni. Róla… hát, annyit tudnék mondani, hogy maga a színész nagyon édes meg helyes, így az első részben viszont még mindig nem kapott túl nagy szerepet, szóval nem tudni, jó vagy rossz irányba húzza-e a sorozatot.
Szóval… szeretni fogom a harmadik évadot, azt hiszem. Kíváncsi vagyok az egész egyetemi légkörre, a bonyodalmakra, különösen Serenára és a vadulására, mert ez tök jó, hogy ismét kezd kicsit kivetkőzni önmagából, és nagyon érdekelnek persze a romantikus szálak is. Az évadnyitó rész 7/10, aztán őszintén ajánlom nekik, hogy ez a mutató még kússzon feljebb a későbbiekben.
Nem szokás így kritikát kezdeni, de szeretném elmondani, mennyire nagyon imádok mindenkit, aki a Gossip Girl-rucikért felelős. Részben azért, mert nőnemű létemre, jobban odafigyelek az ilyesmire, és szerintem minden egyes ruhaköltemény, amiben a csajok vagy éppen a srácok megjelennek a sorozatban, még egy pluszt hozzáad a hangulathoz, már, ha valakinek a csodás New York, vagy a hatalmas lakosztályok, limók, meg pólómeccsek nem lennének elég. Minden egyes ruhatervezőre való utalással érezhetjük, hogy igen, itt mindenki gazdag, elkényeztetett, és igen, ha közvetlen szomszédságunkban laknának, leütnénk őket, de a sorozat nézése közben, azért szeretnénk kicsit közéjük tartozni.
Aminek külön örültem, az az, hogy az előzetesekben már lelőtt „Chuck Bass nem barátnőzik”-mondat, és utána Chuckie fiú pajkos mosolya (mely, zárójelben megjegyzem, ismét teljesen levett a lábamról), egyáltalán nem az, mint aminek látszik, és reménykedhetünk benne, hogy a sorozatkészítők nem veszik elő azt, amit már az előző évadban is, hogy Chuck rájön, ő nem bírja ki egy csaj mellett, neki mindegyik kell. Mert az kicsit uncsi volna, akármilyen romantikus is, mikor Blairrel folyton egymásra találnak.
És most kicsit az újakról, vagyis Nate új barátnőjéről, akinek családjával a saját családja nem éppen barátságos viszonyt folytat, és bla bla, Rómeo meg Júliája történet. Gondolom. Joanna Garcia, édes nőszemély. Máté meg is ölne, ha most mást írtam volna. De nem véletlenül írtam „nőszemélyt” a „csajszi” vagy hasonló helyett. Mert bár igen, a sorozatban szereplők többsége nagyon nem tini már, valahogy rajta látszik, hogy öregebb néhány évvel, mint kéne lennie, és ebből kifolyólag nem is látom azt a fenenagy szikrát közte meg Chace Crawford között. Igaz, így első rész után, még korai ítélkezni, és tényleg remélem, hogy ez még változni fog, mert a karaktere szimpatikus, meg továbbra is lényegesen szívesebben látom őt itt, mint majdan Hilary Duffot.
Másik újoncunk, az előző évadban már néhány másodpercre felbukkanó, Scottie srác, Lily és Rufus közös gyereke, aki gondolom, még jó sok galibát fog okozni. Róla… hát, annyit tudnék mondani, hogy maga a színész nagyon édes meg helyes, így az első részben viszont még mindig nem kapott túl nagy szerepet, szóval nem tudni, jó vagy rossz irányba húzza-e a sorozatot.
Szóval… szeretni fogom a harmadik évadot, azt hiszem. Kíváncsi vagyok az egész egyetemi légkörre, a bonyodalmakra, különösen Serenára és a vadulására, mert ez tök jó, hogy ismét kezd kicsit kivetkőzni önmagából, és nagyon érdekelnek persze a romantikus szálak is. Az évadnyitó rész 7/10, aztán őszintén ajánlom nekik, hogy ez a mutató még kússzon feljebb a későbbiekben.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése