Ha nem tudnám, hogy a Jennifer's Bodyban főszerepet kapott Megan Fox, és Amanda Seyfried, plusz még a trailert se láttam volna, és mindössze annyi ismeretem lenne a dologról, hogy ez egy film, a soundtrack meghallgatása után gondolkodás nélkül beülnék a moziba.
Mivel iszonyatosan kiaknázta az összes zenei gyengémet, és annyira belepasszol az ízlésembe, hogy nagyjából az egészet rápakoltam az álpodomra- ami mint a nevéből is kiderült, nem eredeti ipod, csak úgy néz ki, mintha, ezért elneveztem álpodnak-, és egy ideig nem fogok róluk lecuppanni, ezt senki ne is várja tőlem. Ezt már a sneak-peakből is sejtettem, de most ebben megerősítést leltem.
10/10- nincs mit ezen ragozni, kérem szépen, ennyire legutoljára a Twilight betétdalait szerettem.
Henu meg megosztotta velem azt a hasznos információt, hogy a magyar prömier November 5-re várható, tehát azt hiszem arra a hónapra már fogok egy ezrest mozira áldozni.

1 megjegyzés:
Júúúj nagyon tetszik a lap:)
Megjegyzés küldése