Végre lehull számotokra is a lepel, és meg tudhatjátok, hogy a Bomb Awards nevezetű "valamivel" mit is szeretnénk mi pontosan.
A nyár általában arra is jó időpontként szolgál, hogy mindenféle külföldi díjkiosztó (például a Teen Choice Awards) megrendezhesse szavazását, ahol az ifjúság hallatja a hangját, pontosabban mutatja a voksát, és eldönhetik, hogy a kategóriákon belüli alkotások, művészek közül ki érdemli meg a legeslegjobban a dicséretet, valamint elismerést. Ezt szokás szerint fényűző ceremónia is követi, ahol a legpopulárisabb emberek, a legnépszerűbb filmek ünnepélyes keretek között magukhoz vehetik a legtöbb esetben megérdemelt díjat.
Magyarországon már több zenei díjkiosztónak lehettetek tanúi az évek során, mondjuk a Viva Comet a példa kedvéért. Mi is meg szeretnénk rendezni a saját, kis mezei díjkiosztónkat, ahol kategóriák széles skálájában lehet szavazni az általatok favorizált kedvencekre. Ez lenne a Bomb Awards, hogy úgy mondjam. Nem nehéz a képlet, az elkövetkező egy hétben megkapjátok majd az idei jelöltek listáját, az elérhetőségekkel, és nem lesz más egyéb dolgotok, mint élni a szavazási lehetőségetekkel.
Mi pedig nagy valószínűséggel egy hónap szavazási idiőszak után kihirdetjük a győztesek névsorát, akiket majd Ti juttatok hozzá a képletes mini bombát ábrázoló díjhoz.
Bizony- bólogattok-, ez mind szép, és jó, de miért jó ez nektek? Ahogy föld nincs levegő nélkül, úgy díjkiosztó sincsen nyeremények, és díjak nélkül. A következő tájékoztatóban már fény derül ezek mibenlétére is, addig is maradjatok velünk továbbra is!

Bebe, Máté
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése