Knowing (2009)

Régen láttam már olyan filmet, ami ennyire vegyes érzéseket váltott volna ki belőlem. De tényleg. Azalatt a két óra alatt, miközben néztem, volt itt wáttöfákk-nézés, ujjakmögülkikukucskálós-nézés, könnyesszemes-nézés, ledöbbent-nézés, fejetfalbaverős-nézés, vagy éppen visítvaaröhögős-nézés. Legutóbbi nem azért, mert annyira vicces lett volna.

Ugyanis a sztori a következő. Legalábbis a nagyon alap sztori, mert hát na. Majd elmondom miért is.

Adott az ötvenes évek végén egy általános suli, aminek a megnyitójára azt tervezik egy kislány ötlete alapján, hogy egy bizonyos időkapszulába különféle rajzokat rejtsenek, arról, milyenek képzelik az 50 évvel későbbi eseményeket, és bizony ezek a rajzok 50 év múlva a felszínre is kerülnek majd. Namármost, ez az ötletadó kislány egyedül egy nagy halom számot firkálgat egy hatalmas lapra. (Annyit még elmondanék, bár ezt leginkább a film készítőinek és minden olyan embernek szánom, aki parás filmekbe képes kisgyerekeket tenni: könyörgöm, emberek, muszáj ezt? Miért édes kislányokat? MIÉRT? Nem volt elég a Kör-ben Samara, most még itt van ez a Lucinda is, aki talán még durvább a jóslataival.) Annak rendje és módja szerint 50 év múlva a rajzok és így a titokzatos számok is felszínre kerülnek. A titokzatos lap a főhősünk, Nicolas Cage fiacskájához kerül, mert ha a szülők soraiban vigyorgó szőke nő lányához került volna, sztori sem született volna. Cage bácsi rájön, hogy a számok az elmúlt ötven év nagy-nagy katasztrófáit jelzik, és hopp, még van három a lapon, ami nem következett be addig a pillanatig. És itt most hagyjuk is abba, tényleg nem szeretnék lelőni poénokat. Lehet akaratlanul is fogok egy-két kisebb spoilert elejteni, szóval ha szeretnél esetleg majdnem teljesen tudatlanul moziba ülni, akkor itt hagyd abba az olvasást.

Kezdem azzal, amik tetszettek a filmben. A speciális effektek, amikkel a különféle katasztrófákat megoldották. Tényleg lehetett érezni az egészen mennyire szörnyű minden, az emberek szenvedését, a kétségbeesést, egyszerűen mindent, amit ilyenkor meg kell jeleníteni. Plusz, tényleg pirospontot érdemel minden olyan jelenet amelyekben feltűntek a „suttogó emberek”, mert már a puszta jelenlétük elegendő volt nekem ahhoz, hogy szemem elé kapjam a kezem. Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy pontosan kik is azok „suttogó emberek”. És térjünk is át a rossz dolgokra. Kezdeném a zenével. Néha nagyon jól el lett találva, de egy-két résznél úgy éreztem, mintha hirtelen egy 80-as évekbeli B-kategóriás horrorfilmet néznék. Még jó, hogy a látvány meggyőzött az ellenkezőjéről.

A filmnek mindössze egyetlen negatívuma van még. Tényleg ne olvass innentől, ha szeretnéd úgy megnézni, ahogy egy „meglepetés-filmet” illik, vagyis információt. Én figyelmeztettelek. Állj le. Komolyan. Szóval… a befejezés. Elindul a film egy iszonyatos jó katasztrófafilmnek kis sci-fis meg hasonló elemekkel megtűzdelve. Aztán jött az utolsó nagyjából 30 perc, amikor következett a „Bebe eldobja az agyát is” jelenet. Komolyan. Régen találkoztam már olyannal, hogy egy filmet ennyire elrontottak volna egy befejezéssel. Übergiccs. Übergagyi. Ennyi.

6/10. Mert jószívű vagyok, és mert a trailerben is látható lezuhanó repülő látványa bizony mindent megér, meg pozitívum, hogy gyakorlatilag mindennek jelentősége van a dolgok alakulásában.