Legally Blondes (2009)

Volt ebben a filmben, minden, ami egy igazi Dr. Szöszis mozihoz kell. Sok csilli-villi rózsaszín cucc, édi kutyuskák, gonosz barnák, átverés a bulin, mellékszereplő összehozása álmai pasijával, sőt, az elmaradhatatlan szőke-győzelem a sznobok felett, természetesen a divat segítségével.

Szóval, csupán egyetlen baj volt vele. Ráadásul egy elég hatalmas baj. Sőt, két hatalmas baj, ha beleszámítjuk a főszereplő Rosso-ikrek idegesítő fejszerkezetét. Mégpedig az, hogy mindezt már láttam… kétszer is, ha úgy vesszük. Egyszerűen annyi történt, hogy valami rettenetesen okos amerikai forgatókönyvíró fogta a Harvardot, felcserélte az államok legjobb gimijére, a kissé lepukkant manikűröst egy iskola takarítónőre, a „hajol és feszít” mozdulatokat valami hajdobálós-integetős förmedvényre, a gyilkossági pert pedig egy iskolai tárgyalásra arról, hogy ki csalt, meg ki nem csalt a történelem-teszten.

Persze, tudom én, mostanában a tinifilmek hódítanak, és ki tudja, lehet az amerikai 10-12 éves tinédzsertársadalom nem ismerheti az igazi, eredeti Dr. Szöszi filmeket, vagy éppen a fura gondolkodású amerikai szülők nem is engedik nézni nekik, de ez még nekem is sok. Vagy kevés. Ahogy tetszik,a lényeg annyi, hogy ez így nagyon nem az, amire azt mondom, a kedvenc filmem lesz. Vagy éppen akár megnézem még egyszer. Mert nem, már töröltem is, hogy legyen hely a következő filmeknek a gépemen.

Szidhatnám még oldalakon keresztül, de nem érdemes. Nem akarok annyira gonosz lenni. Igaz, már alapból gonosz voltam, mert ezt a filmet azért néztem meg, hogy írhassak egy kis rosszat valamiről, de azért a lelkem mélyén reménykedtem benne, hogy kellemesen fogok csalódni, ha mást nem a csini rózsaszín cuccok miatt, amik annak idején a Dr. Szöszi első részében is elvarázsoltak. Megsúgom: egyáltalán nem éreztem ugyanazt a vásárolhatnékot, és azt, hogy azonnal szőkére akarom festeni a hajam, mint az igazi Dr. Szöszi esetében. Sőt, épp az ellenkezője. Sokkal boldogabb vagyok, hogy a gonosz, esetleg elkényeztetett, szöszikre féltékeny barnák táborát gyarapítom.

4/10. Sosem adtam még ilyen kevés pontot egy filmre. De egyszer mindent el kell kezdeni. És csak azért nem három, mert legalább Elle Woods angol unokahugicáinál (úristen, már magában ez az ötlet) figyeltek az angol akcentusra. Meg az a rózsaszín-fehér ház elképesztően nézett ki. Én Reese Witherspoon helyében kétszer is meggondoltam volna, hogy a nevemet adom ehhez a sz… vagyis dologhoz.